"Barátaim, maguk már érkezésem előtt is tisztában voltak vele, csak nem merték egymás előtt kimondani, hogy a telepen – régebben, mint másfél éve, ezt higgyék el nekem – úrrá lett… valami végzet, és minden okuk megvan rá, hogy úgy érezzék, egy visszavonhatatlan ítélet lassan beteljesedik… És maguk, barátaim, itt csoszognak e pusztulásban, távol mindattól, ami az Élet… terveik sorra kudarcba fulladnak, álmaik vakon zúzódnak szét, valami csodában hisznek, amely sohasem következik be, valami megváltót remélnek, akinek ki kéne vezetnie magukat innét… pedig tudják, hogy nincs már miben hinni, nincs már miben reménykedni, mert az eltelt évek, ugye, akkora súllyal nehezednek magukra, hölgyeim és uraim, hogy úgy tűnik, végképp elveszett a lehetőség, hogy úrrá legyenek ezen a tehetetlenségen, és ez napról napra erősebben szorongatja a torkukat, lassan már levegőt sem bírnak venni… " Krasznahorkai László: Sátántangó (részlet)


2018. augusztus 18., szombat

Azúrkék világ: az Adria irodalma



„A végtelenséget, a nagyvilág kapuját jelentő tenger nekünk, magyaroknak – kétség nem férhet hozzá – a kék Adria. Ez a tenger van hozzánk a legközelebb, és a magyar-horvát állami közösség évszázadai okán ez az egyetlen, amelyhez van történelmi közünk. Így a magyar művelődés múltjában is gazdag színekkel jelenik meg latin krónikáinktól kezdve, melyek beszámolnak Könyves Kálmán útjáról Dalmáciába vagy IV. Béla meneküléséről. Az Adriai tengernek szirénája pedig maga a költő és hadvezér Zrínyi Miklós. Az Adria-élmény – vágyakozás és kíváncsiság, a mediterrán világ iránti vonzalom – számos változatát megtaláljuk későbbi irodalmunkban is, a romantika korától kezdve szinte folyamatosan a XX. század közepéig” – írja a Magyar írók az Adrián bevezetőjében Kiss Gy. Csaba, a kötet szerkesztője. 

Az antológia a XIX. század közepétől a második világháború végéig megjelent szépirodalmi művekből válogat. A szerzők között szerepel Jókai Mór, aki két regényében is foglalkozott az adriai tájakkal (A játékos, aki nyer – 1882; A három márványfej – 1887), Molnár Ferenc több műve Fiuméban és környékén játszódik. Herczeg Ferenc saját vitorlásával megtett kalandjait írta meg Szelek szárnyán címmel. Hunyady Sándor, Márai Sándor és Heltai Jenő a századforduló jellegzetes elbeszélői formáiban idézik meg az adriai tengert. Kosztolányi Dezső 1914 előtti nyaralásainak emlékét idézi meg az Esti Kornélban. Az esszéíró Hamvas Béla és Szentkuthy Miklós a mediterrán világban szemlélődnek.


Szintén Kiss Gy. Csaba szerkesztésében jelent meg az Adriai képek: magyar útirajzok című antológia. Az összeállításban 17 szerző szerepel, a XVIII. század végétől az 1930-as évekig kísérheti végig az olvasó a magyar földrajztudósok, utazók, politikusok szemével az Adriai-tenger állat- és növényvilágát, a szigetek életét. Részleteket olvashatunk Teleki Domokos útirajzíró Hazai utazások című könyvéből, Leidenfrost Gyula (1885-1967) tengerkutató, biológus 1937-ben kiadott Kék Adria című művéből, és Kenedi Géza, az első komoly bédekkeríró könyvéből, amely Fiume, Abbázia, Kvarnero címmel jelent meg 1884-ben. 1859 és 1861 között katonai szolgálatát töltötte az adriai partokon Herman Ottó, aki úti naplójában örökítette meg benyomásait. 

Az útirajzok után fontos kiemelni két történelmi munkát, amelyek a térség széles körű földrajzi, történeti, kulturális áttekintését adják. Az egyik a Borovszky Samu szerkesztésében megjelent Magyarország vármegyéi és városai 6. kötete, a Fiume és a magyar-horváth tengerpart (1900), a másik az Osztrák-magyar monarchia írásban és képben című monumentális munka, amelynek a térségre vonatkozó kötetei: Az osztrák tengermellék és Dalmáczia (1892), Fiume és Horváth-Szlavonország, Bosznia és Herczegovina (1901). Mindkét munkát olvashatjuk már online változatban is.


Időzzünk még egy kicsit a századfordulón, s nézzünk bele a Magyar Adria Egyesület gondozásában, 1911 és 1944 között, Fiuméban megjelenő, a Tenger című lap 1912-es évfolyamába, amely szintén elérhető elektronikus formában is. Olvashatunk a különböző tengerek parti homokjának keletkezéséről és a homokszemek alakjáról, a Titanic gőzös 1912. ápr. 14-i katasztrófájáról, megismerhetjük a hadihajózás tízparancsolatát, amelynek a X. pontja: Mérlegelj és merészelj, bemutatják a lübecki Drager cég első tömlőnélküli búvár-készülékét, amelynek percenként 2 liter élenyt (oxigént) kell fejlesztenie, s beszámolnak arról is, hogy Trieszt közelében a halászok rekord mennyiségű, 80.000 kg halat fogtak egyetlen húzással. 


Evezzünk át a XXI. századba, Predrag Matvejević A Földközi-tenger: tájak, népek, kultúrák (2006) (mediterrán breviárium) című könyve három részből áll. Az elsőben, a Breviáriumban a világítótornyok, halpiacok, sirályok, tengeri szelek stb. jellegzetességeiről olvashatunk. Az elrendezés ugyan enciklopédikus, de az esszéisztikus elbeszélésmód személyes élményeinket és olvasmányainkat egyaránt felidézi. A második részben (Térképek) a régi térképeket hívja segítségül az utazáshoz, s közben a kartográfia tudományának történetével és fajtáival is megismerkedhetünk. A harmadikban, a Glosszáriumban, a tengerrel, mediterránummal kapcsolatos kifejezések eredetét magyarázza. A görögök például többféleképpen nevezték a tengert: a tenger mint anyag: pelagosz, mint látvány: pontosz, mint térség és út: thalassza, de a hajók, a szigetek formáinak számtalan változatáról, a növény- és állatvilág, a mediterrán élet jellegzetes világának eredetéről is olvashatunk. 

Fiume városa jelentős szerepet töltött be a magyar történelemben és kultúrában egyaránt. 

2003. okt. 3-4-én Fiume és a magyar kultúra címmel szimpóziumot rendeztek Fiuméban, hogy föltárják azt a gazdag kulturális hagyományt, amit a város magyar kapcsolatai jelentettek a XIX. században és a XX. század első felében. A tanácskozás anyaga Fiume és a magyar kultúra (2004) címmel könyv formájában is megjelent 2004-ben Kiss Gy. Csaba szerkesztésében. A bevezető előadást Nedjeljko Fabrio, A város az Adrián szerzője tartotta. A konferencia előadó között találjuk Fábri Annát, Mann Jolánt, Fried Ilonát, akinek két könyve is Fiuméval foglalkozik (Emlékek városa, Fiume (2001), Fiume (2004). Kósa László Az Észak-Adria mint üdülőhely az Osztrák-Magyar Monarchiában című előadásában a XIX. század második felében gyors fejlődésnek induló Kvarner-öböl és Isztria fürdőkultúráját mutatja be. A legnépszerűbb két üdülőhely Abbázia és Crikvenica volt, a magyar írók által is kedvelt fürdővárosról 1895-ben már azt írták: „kitűnő tartózkodási helye az üdülőknek és az élet harcában kifáradt, kimerült egyéneknek.” Járt itt Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Ady és Molnár Ferenc is.
Ladányi István a Fiume a magyar népi emlékezetben című előadásában egy másik oldaláról mutatja be Fiumét, nevezetesen a hadihajók és kivándorlóhajók kikötőjeként. 1873 és 1913 között 1,3 millióan emigráltak Amerikába, s a kivándorlók jelentős hányada Fiumében szállt hajóra. Az ún. kivándorlódalok soraiban az Adria a hazától való elszakadást jelenti: /„Adria hűs tenger, játszik a hulláma, /Azon menek, kis angyalom, Dél-Amerikába”/

Domonkos László A kicserélt város (2010) című könyvének gerincét Fiume történetének áttekintése adja (a bevezető tanulmányt Mák Ferenc írta), s olyan politikai, kultúrtörténeti érdekességre hívja fel a figyelmünket, mint Jókai Mórnak az 1861-ben tett fiumei látogatását követően az Országgyűlés ülésén elhangzott felszólalása: „Fiume nem szerelmes se belénk, se a horvátokba csupa merő sympathiából, de ragaszkodik hozzánk helyesen felfogott önérdekből; s mi viszont gyámolítjuk Fiumét helyesen felfogott állami érdekből, s ezen reális érdekek kielégítésében Horvát-Szlavonországnak éppen úgy van része, mint nekünk. De nemzetiségi propagandát csinálni se az egyikünk, se a másikunk ne menjen oda, mert csukott ajtókra talál.” Kánya Emília, aki 20 évig élt lányával Fiumében, Réges-régi idők – Egy 19. századi írónő emlékiratai című kötetében megrajzolta Fiume mindennapi életét, magyar polgárait. Ám Domonkos könyvéből megismerhetjük Fiume mai arcát is, interkulturális közvetítő szerepét, s a további tájékozódásunkat kiváló bibliográfia, névmutató és képanyag segíti.

Összeállításunk végén az Adria világához szorosan kötődő két kortárs szerző munkáiról szólunk. Az egyik a horvát új-történelmi regényként emlegetett Nedjeljko Fabrio Adria- trilógiája: (Város az Adrián (1994), Bereniké fürtje (2004), Triemeron (2006). A regényfolyam tere Fiume és az adriai partok, ahol horvátok, magyarok, olaszok életútjai kereszteződnek, a másfél évszázadnyi időszakot átfogó trilógiában felvázolt szereplők az európai politikai döntések szenvedő alanyai. „Regényeimben a kisemberek szenvednek a történelemtől; mindig akkor válnak áldozattá, amikor elhiszik, hogy a történelem egy új világba vezeti el őket. Ez egy új történelemszemlélet, amely szerint a történelem meddőség, halál, őrület” – nyilatkozta az író Város az Adrián magyar kiadása alkalmából a Magyar Narancs 1995. június 1-i számában.

A vajdasági Palicson élő Tolnai Ottó verseinek egyik fő motívuma a mediterránum, az Adria, az azúr világa. A hatvanas évek Adria verseire (Sirálymellcsont, 1967) a tenger birtoklása jellemző, a teljes azonosulás a közeggel, a nyolcvanas éveket a legitimációs igény hatja át (Vidéki Orfeusz 1983), a Balkáni babérban (2001) az éltető közeg elvesztése kerül a középpontba – írja Ladányi István A Sirálymellcsonttól a Balkáni babérig : az Adria-motívum változásai Tolnai Ottó költészetében című tanulmányában. 
Az Árvacsáth (1992) című kötet egyik vezérmotívuma is az Adria: 

árvacsáth

még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
tán azon (nem emlékszem már a nevére pedig a tanti
kizárólag csak ott azon a szigeten volt hajlandó
üdülni ott azon amelyen sűrű őserdő nőtt
és a közepén édesvizű kis tó csillog
csak ott azon mert hát palics nélkül
a tengeren sem tudtunk meglenni)
még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
csak vinném hordanám át a vásznakra a kéket
amelyek valójában zöldek
ezt désiré írta egy raguzai anzixon
mármint hogy azért isteni adriánkon a kék mert zöld
én meg visszaírtam neki
hiszen mégiscsak én vagyok a családban a piktor
visszaírtam és nem csak azért hogy megzavarjam kissé a poétát
visszaírtam neki hogy azaz indigó
igen adriánk nekem mind inkább indigóban ég



2018. augusztus 16., csütörtök

90 éve született Juhász Ferenc



Juhász Ferenc: Szerelem, isten-keresés, bódulat

"Mit tehet a költő? Volt egyik könyvem címe még a múlt században. És mit tehet a költő, kérdezem most újra, megöregedve, elmúlt éveim völgyében állva, mint egy még mindig almákkal pirosló vén almafa, akire váratlanul vers-kazlat zúdítanak, mintha egy hernyótalpas, hatalmas vastorony-karú konténerből, óriás páncélcsajkából döntenék ártatlan árva fejére a versekkel-teleírt papírlárvát. Csak áll és mereng, mint a szibériai télben zsalu-tetőig behavazott füstölgő kicsi ház. Tűnődik, mert megérti, hogy az embernek semmi nem elég! Se a szerelem, se az isten-hiány, transzcendens tudat, se az élet-mámor, elvágyódás, remény, várakozás-bódulat. A nagy tudós, a rejtelem-kutató versekbe ágyazza szorongását, élet-igenét, bepólyázza önmagát önmagával, hogy ne vacogjon úgy fagyos mindenségben, hogy ne féljen a létezés titkát tovább kutatni. Mi ez? Kín, önvédelem, a kívánság tajték-áradása, az egyedülvalóság másban-folytatása? Összefoglaló bűntudat, szétszóródó csillagszóró szikratű-csillagos megváltóra-várakozás. Boldogság, vagy boldogtalanság. Magam is gyakorlom e kegyetlen és fárasztó mámoros mesterséget, több mint hatvan éve már, de még mindig nem tudom. És tudja-e a tudós? A versekké háborodott szerelem és igény az isteni bizonyosságra. Legyen ez a pár sor a tudós jövő-útlevele! Belépő-kártya a tudományon túli másik világba. És olyan féltés, ahogy a szülő félti, amíg él, a gyermekét. Mert azt is tudom, hogy e bódulat, remény-hit és mámor alatt mérhetetlen szakadék tátong, üres végtelen a hiányból, szenvedésből és magányból, s a lehetetlen mély és lehetetlen-széles szakadékban a versíró úgy lebeg, mint egy leszállni, megpihenni nem tudó madár, mert nincs szikla-tüske, a hasadék-földoldalból kilógó hajszálcső-gyökérfátyol, kígyótörzsként kihurkolódó pikkelyes, korhadtan vedlő fa-ág, amire leszálljon. Csak lebeg és verdes és rebeg kolibri-gyorsan. És barna szemeiből vér bugyog könnyek helyett."

In: Juhász Ferenc: A végtelen tükre. Versprózák, 2007-2015. Budapest, Kossuth Kiadó, 2015.




Juhász Ferenc életrajza, művei, bibliográfia és szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémián.