"Fájdalmas élmények siettették azt a lázadási folyamatot, amely tizennégy éves koromban kitört rajtam, s azóta is tart, ütemesen ismétlődő visszaesésekkel; s tudom azt is, hogy most már így lesz, amíg élek. Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)


2018. április 19., csütörtök

Daniel Kehlmann, a Könyvfesztivál Budapest Nagydíjas írója


2018. április 19-től 22-ig a Millenárison rendezik meg a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. A rendezvényen mintegy 25 ország közel 100 alkotója, 400 hazai és határon túli magyar szerző, előadóművész közreműködik a fesztiválhoz kapcsolódó eseményeken: könyvbemutatók, dedikálások, irodalmi műsorok tarkítják a programot. Bemutatkoznak az elsőkötetes európai szerzők, a fesztivál díszvendégeként pedig Szerbiát köszönthetjük.

A Budapest Nagydíjat Daniel Kehlmann, a kortárs német-osztrák irodalom egyik legnépszerűbb szerzője veszi át Budapest polgármesterétől, a díjazottat Darvasi László laudálja.



Kehlmann 1975-ben született Münchenben, 1981-ben családjával Bécsbe költözött, tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, ahol filozófiát és irodalomtudományt hallgatott.
Első regénye az 1997-ben megjelent A Beerholm-illúzió (Beerholms Vorstellung) volt, amelynek középpontjában egy fiatal, világhírű illuzionista áll. Ezt követően neves német újságokban (Frankfurter Allgemeine Zeitung, Frankfurter Rundschau) publikált recenziókat és esszéket.

Magyarul először az Én és Kaminski (Ich und Kaminski) című regényét vehettük kézbe 2003-ban. A mű főhőse egy fiatal újságíró, Sebastian Zöllner, egy rég elfeledett festőművész, Manuel Kaminski élettörténetét akarja minden áron megírni.
„Ha létezik olyan könyvem, amely rám is terápiás hatással volt, akkor ez az. Ebben kiadtam a kulturális újságírás fölötti mérgemet. Éspedig nem úgy, hogy átkozódtam, szitkozódtam, hanem hogy énperspektívából írtam a becsvágy mérgező hatásáról. A Kaminski egy roppant ambiciózus, felületes fiatalemberről szóló szatíra, egy olyan emberről, aki mindenáron sokra akarja vinni. És mikor megírtam, úgy éreztem, én magam is megszabadultam a bennem dolgozó becsvágy káros hatásától” - nyilatkozta Kehlmann az És-ben.


A világhírt A világ fölmérése (Die Vermessung der Welt, 2005) című regénye hozta meg számára. Németországban 2,3 millió példányt adtak el belőle (jó ideje tananyag a német irodalomoktatásban) és 46 nyelvre fordították le. A regény az egymástól eltérő metódussal dolgozó két német tudós, a gyakorlati módszerekkel vizsgálódó Alexander von Humboldt és az elméletet előtérbe helyező helyező Carl Friedrich Gauss alakján keresztül követi a világ szellemi birtokbavételének kalandját. Ám a valós történeti események elbeszélését átszövik a fikciós szálak. Kritikusai közül volt, aki történelmi regényként értékelte a művet, volt, aki az esszé műfajához sorolta, de a szerző tárgyi tudását és páratlan humorát mindannyian kiemelték.

„Az olvasó inkább a felület mögött sejtheti meg a két figura hallatlan méreteit, mégpedig több irányban is: egyrészt érzékeljük a világ megismerésére irányuló mohóságot, a felvilágosult eszmélet mámorát, a tények kiváltotta részegséget; másrészt azonban látnunk kell a két tudós emberi gyöngeségeit, tudáshalmozó törtetését, más világokkal szembeni tapintatlanságát és emberi kíméletlenségét” - írja Báthori Csaba a Magyar Narancs 2007. január 25-i számában megjelent kritikájában.
A könyvből azonos címmel forgatott filmet 2012-ben mutatták be, hangoskönyv-változatát (Rátóti Zoltán előadásában hallhatjuk a művet) 2008-ban jelentették meg Magyarországon.

A 2009-ben megjelent Hírnév. Regény kilenc történetben (Ruhm. Roman in neun Geschichten) műfaja a ma oly divatos novellafüzér. S hogy a szereplők szerteágazó történetei az idős, egoista filmszínésztől a neurotikus bloggerig a laza, könnyed szerkezetben képesek-e regénnyé szövődni, majd eldönti az olvasó.

„Évekkel később, mikor már teljesen felnőttek és mindegyikük kifejlesztette boldogtalanságának sajátos formáját, Arthur Friedland egyik fia sem tudta visszaidézni, kinek az ötlete volt megnézni a hipnotizőr előadását azon a délutánon.”
Így kezdődik Kehlmann F című regénye, amely 2013-ban látott napvilágot Németországban. A könyvet a 2015-ös Budapesti Könyvfesztiválon (a díszvendég Jonathan Franzen volt, akivel közismerten jó barátok) maga az író mutatta be a magyar olvasóközönségnek. A rendhagyó családtörténetnek is értelmezhető regényben Arthur, az apa, az író egy napon egy illuzionista-előadásra viszi el három fiát, ám a hipnotizőr provokáló kérdéseinek hatására kilép addigi életéből, elhagyja családját. Húsz évvel később befutott szerzőként találkozunk vele, a három fiúból az egyik pap lett, ám nem hisz Isten létezésében, a másik befektetési tanácsadóként idős emberek pénzét csalja el, a harmadik fiú vonzódott a festészethez, de csak a képhamisításig jut el, igaz, komoly vagyonra tesz szert. A több nézőpontból elmesélt történet a sorsunkra kiható olyan kérdésekre kínál választ, mint a sorsszerűség és a véletlen kapcsolata.

A tavaly megjelent El kellett volna menned című művében Kehlmann kirándulást tesz a horror műfajába. A naplóformában megírt történetben egy alkotói válsággal küzdő író a hegyvidékre utazik családjával, hogy készülő forgatókönyvén dolgozzon, ám a magányos hétvégi ház egy Stephen King-i kísértettörténet helyszínévé válik.


Az idei Könyvfesztiválra megjelenő Tyll című regényéről így vall Fodor Zsuzsa, Kehlmann műveinek magyar fordítója, akinek pontos, érzékeny interpretálásában olvashatjuk a szerző minden Magyarországon megjelent munkáját. „Műfajilag a Tyll meghatározhatatlanul sokrétű: a Tyll-szál, amely végigfut a regényen, vagy amelyre a regény nyolc fejezete fel van fűzve, pikareszk regény, a harmincéves háború története történelmi regény, amely alaposan meg van tűzdelve a prózaírásról, a hadi tudósításról, a színjátszásról, vallásról, tudományról és áltudományról, költészetről szóló elmélkedésekkel. És ismét a dramaturgiai érzék: a harmincéves háború szörnyűségeit egy-egy jelenetbe sűrítve érzékelteti, de csataleírások helyett a csataleírások lehetetlenségéről értekezik. Egyszerre mulatságos és megrázó."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése