"Budán. Szekérrel hozom ki falura, ami könyveimből s ruhaféléből megmaradt. L.-el a szekér tetején ülünk, Goethe-kötetek és enyhén pörkölt lepedőbugyrok hegyében; így utazunk Óbudán át békés kocogással, szelíd napsütésben. Így ér véget egy életforma, ezzel a kocogó, szekeres utazással. Marad az, ami az életben feladatnak megmaradt... s ez mindig nagyon sok, akkor is, ha olyan kevés, mint amennyi a valóságban." (részlet, Márai Sándor: A teljes Napló, 1945)

2018. január 12., péntek

macskák, memoárok, altató szerek: a latin betűk téli könyvajánlója


latin betűk téli könyvajánlóját a macskákkal indítja, abból az alkalomból, hogy a közelmúltban jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában Charles Bukowski Macskák című kötete. A téma meglepő, hisz az Egy vén kujon emlékei, Posta, Tótumfaktum stb. regényeinek főhőse, az író alteregója, a beilleszkedésre képtelen Mr. Chinaski a kocsmák világában lel otthonra. Ám a nyers őszinteségéről, fanyar humoráról ismert író életét a macskák éppen úgy végig kísérték, ahogy az alkohol és a prostituáltak. „Jó, ha macskák vannak az ember körül. Ha rosszul érzed magad, csak rájuk nézel, és jobb kedved lesz, mert tudják, hogy minden csak úgy van. Semmi sincs, ami miatt izgulni kéne. Egyszerűen tudják ezt. Ők a megváltók.” A regényrészleteket, prózaverseket tartalmazó kötetet dr. Máriás kiváló rajzai illusztrálják, s Pritz Péter, a fordító munkáját dicséri, hogy nemcsak a különböző kötetekben megjelenő szövegeket, hanem a folyóiratokban, magazinokban szereplő változatokat is figyelembe vette, így az olvasó Bukowski egy teljesen új verses és prózai gyűjteményét tartja a kezében.

A macskák a főszereplői Károlyi Amy és Weöres Sándor Macskaszerenád című kötetének is. Tudjuk, hogy a költőházaspár életében milyen fontosak voltak a macskák, s e kötetben pedig végigkísérhetjük, hogyan lettek ezek a mindennapi életük meghatározó részévé vált négylábú lények a versek ihlető forrásai. „Mit tanulok a cicától, mit tanul a cica tőlem, nézünk egymásra merően. Tükördarabok két világból” – írja Károly Amy. A könyvet illusztráló Orosz István magával ragadó grafikái s Steinert Ágotának, a Weöres életműkiadás szerkesztőjének utószava újfent a Helikon Kiadó kiemelkedő könyvészeti munkáját dicséri.

A macskák különleges szerepet töltenek be a japán emberek életében, megmutatkozik ez a japán irodalomban is, gondoljunk csak Murakami Haruki Macskauraságaira a Kafka tengerparton című regényében vagy Nacume Szószeki kultikussá vált könyvére, a Macska vagyokra. Hiraide Takasi japán költő első regénye, A macskavendég is csatlakozik elődeihez. A történet egyszerű: egy Tokió közeli nagy japánkertben élő házaspár mellé szegődik egy macska, s ez az alkalmi vendég olyan észrevétlenül jelenik meg napra nap az otthonukban, mintha egy sintó lélek megtestesülése lenne. Az apró történések, a csöndes szemlélődés, a természetben való feloldódás határozzák meg a történet dinamikáját, amiről Óe Kenzaburó, a Nobel-díjas japán író egyszerűen csak annyit mond, hogy „szinte ragyog”.

S most idézzük meg Márai Sándort. A következő két könyv középpontjában két olyan nő áll, aki fontos szerepet töltött be az író életében.
Matzner Ilona, az író felesége bizonyosan. Ötvös Anna, kassai könyvtáros Lola könyve című munkájának első része azt a kassai polgári és családi hátteret mutatja be, ahonnan Matzner Ilona és Márai is származott. A második rész Lola gyermek- és ifjúkori éveire összpontosít egészen 1924-ig (ekkor már Márai feleségeként Párizsban él). A könyv szerzője abból  a kb. 400 fotóból álló fénykép gyűjteményből válogatott, amelyet Herman Weinberger kassai régiséggyűjtő fedezett fel egy lomtalanítás során egy szemétgyűjtő mellett. Ötvös Anna még találkozott olyan személyekkel, akik ismerték a családot, s a képekhez kapcsolódó szakirodalomból, levéltári anyagokból rajzolta meg Lola képét, személyiségét. Mészáros Tibor, a Márai hagyaték gondozója a könyvhöz írt utószavában tovább árnyalja a szerző által felvázolt képet: szerinte a mindvégig háttérben maradó asszony, akinek halálakor, Márai így írt 1987. május 4-i levelében: „Elment Lola, aki számomra egy személyben anya, feleség, szerető és gyerek volt” – az írónak egyenrangú szellemi társa volt. Lola későbbi életéről, hogyan vált polgárfeleségből az emigrációban modern, munkát vállaló nővé, többet tudunk majd meg a feldolgozásra váró, kb. 300 füzetből álló naplósorozatából, amelyet a PIM-ben őriznek.

M. Hrabovszky Júlia (Márai Sándor nagynénje) visszaemlékezéseinek immár második kiadása Ami elmúlt címmel a Szépmíves Kiadó égisze alatt jelent meg (ebben az új vállalkozásban olyan ritkaságok láttak napvilágot, mint Csinszka, Jászai Mari  naplója, vagy Ady Lajosné és Jókai Róza visszaemlékezései). Hrabovszky Júlia (Zsüli néni) elszegényedett dzsentri családból származott, s ún. előnyös házasságot kötött Georges Muntureanu román építésszel. Ám a férfi korai halála után Zsüli írni kezdett. Ismeretterjesztő cikkeket, beszámolókat publikált a társasági életről, a divatról a korabeli bulvársajtónak, de fordított szépirodalmi műveket is, sőt több önálló kötete is megjelent ( Keleti Párisról, Asszonyszerelem). Visszaemlékezései, egy polgárasszony vallomásai, amelyekben elmeséli gyerek és ifjúkorát, utazásait, az irodalmi és társasági életben szerzett élményeit, a háború alatt elkallódtak, s Mészáros Tibor, a Márai hagyaték gondozója egy antikváriumban talált rá egy gépírásos, a szerző kézírásával és javításaival ellátott változatra, az utolsó lapon a bejegyzés, 1941. április volt. Hrabovszky Júlia 1946. ápr. 29-én halt meg a Gyógyíthatatlanok Menhelyén, ahol Márai is rendszeresen látogatta. ”Zsüli még nagy lélek volt, valaki volt.(…) Nyolcvannyolc év, közbül tíz év Párizsban. Mindig grande dame volt, szegénységében is, eleven, érdeklődő lélek, messze fölötte helyzetének, nagyvilági és művelt, mindig dáma! Már nem sok ilyen maradt e világban; az én családomban senki” – írja Márai 1946-os Naplójában.

2017 világirodalmi termését nézve (Ishiguro Kazuo Nobel-díjáról már megemlékeztünk) a kanadai Margaret Atwood volt a legsikeresebb kortárs külföldi szerző, aki három munkájával is felhívta magára a figyelmet a magyar olvasók körében. A szolgálólány meséje című kultuszregényének második, javított kiadása a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg, s a több mint negyven nyelvre lefordított mű alapján forgatott tévésorozatot is bemutatták nálunk. Az 1985-ben megjelent disztópia megrázó víziójának középpontjában azok a kasztrendszer legalján lévő nők vannak, akiknek az állam és a vallás szolgálatában állva legfőbb feladatuk a szülés.
A londoni Hogarth Kiadó Shakespeare születésének 400. évfordulója alkalmából kért föl jeles kortárs szerzőket, hogy egy-egy tetszés szerint választott drámából készítsék el a maguk „regényes” átiratát. Atwood a Boszorkánymagzat címmel megjelent regényében  – a színház a színházban mintájára – a Vihar előadását képzeli el, rabok játékával egy börtön színpadán. Az írónő, mint korábban annyiszor, ezúttal is az emberi jogok természetét vizsgálja, miközben az ő Prosperója egy száműzött nagy rendező, aki kislánya halálának gyászmunkáját végzi. Atwood szarkasztikus humorral mutatja be, mennyi lelki erőt, szellemet és érzelmet képes mozgósítani ma is egy Shakespeare-remeklés – hozzá méltó átiratban.
Atwood műveiben mindig kiemelt szerepe van a nők elnyomásának, kiszolgáltatottságának és kihasználtságának. Az Alias Grace, a tizenhat évesen gyilkossággal vádolt cselédlány története. 1840-ben egy Grace Marks nevű lányt gyilkosságért ítélték el, mert a vádak szerint megölte munkaadóját és annak házvezetőnőjét. Grace megússza a halálbüntetést, elmegyógyintézetbe kerül, ahol egy fiatal elemorvos a korabeli pszichológia módszereivel próbálja feltárni az eseményeket.


A Ferrante-láz Magyarországot is elérte: Elena Ferrante olasz írónő négykötetes regénysorozatának első része, a Briliáns barátnőm. Gyermekkor, kamaszkor 2016-ban jelent a Park Kiadó gondozásában. A tetralógia az utóbbi évek egyik legnagyobb irodalmi sikere volt. Az első kötet a két 1944-ben született nápolyi kislány, Lila és az elbeszélő, Elena kora gyermek- és kamasz éveinek története. A második a húszas, a harmadik a harmincas életévükig, míg a negyedik idős korukig követi a két asszony élettörténetét, közben megismerhetjük Nápoly mindennapjait az 50-es évektől napjainkig.
A sikert csak fokozta, hogy szerzője első könyve 1992-es megjelenése óta írói álnév mögé rejtőzött. Foucault óta tudjuk, hogy „a szerző gyakorlatilag csak egy funkció”, ám egy szenzációra éhes olasz újságíró kiderítette, hogy Ferrante nem más, mint az Olaszországban viszonylag kevéssé ismert fordító, Anita Raja. Ám az olvasók egyáltalán nem akarták tudni, ki áll a név mögött, mindenestre, most nagy az izgalom, hogy a szerző folytatja-e a publikálást. Ferrante a Nápolyi regények előtt is brillírozott. Három kisregénye, a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak, és a Nő a sötétben sokak szerint talán tömörsége miatt erősebb próza, mint a Nápolyiak. "Ferrante nagy emberismerete és céltudatos közlésmódja a felkészült kritikust és az átlagolvasót is tagadhatatlanul fogékonnyá teszi prózája iránt” – írja Thomka Beáta a Műútban.
S néhány héttel karácsony előtt megjelent a második kötet, Az új név története, amelyben Lila és Elena immár tizenhat évesek.


Karl Ove Knausgard hatkötetes regényfolyamának első kötetét Halál: Harcom 1. címmel 2016 tavaszán vehettük kézbe a Magvető Kiadó gondozásában, Petrikovics Edit fordításában. A 2009 és 2011 között megjelent, 6 kötetből álló, 3500 oldalas mű az 5 milliós lakosú Norvégiában 450.000 példányban kelt el, s eddig 22 nyelvre fordították le. Izgatottan vártuk a második kötetet, amely Szerelem címmel tavaly ősszel jelent meg. A norvég Proustnak is titulált író regényfolyama az ún. autofikció műfajába sorolható, a regény főszereplője Knausgard saját személyes szférájának a történéseit rekonstruálja. Az első kötet középpontjában az író kamaszkora és apjának halála áll, a második, a Szerelem Knausgard Stockholmba költözésével indul, ahol megismeri későbbi feleségét, gyermekei anyját, a szintén író Linda Boströmöt. Ismét elmerülünk a knausgardi örvényben: a gyereknevelés, a családi élet, a rokoni és baráti kapcsolatok összetett és bonyolult szövedékében vajon sikerül-e az írónak visszatalálnia önmaga középpontjába, ami számára egyet jelent a dolgozószobájában a végeérhetetlen órákon át eltöltött írással és olvasással.
Karl Ove  Knausgard

"Az irodalom sokkal fontosabb, mint a jó hírnév. Ez a konfliktus főleg a második könyvben válik nyilvánvalóvá: tolom a babakocsit, úgy érzem, nem vagyok elég férfias, hogy ez az egész valami nagyon is feminin. És ez rosszul érintett. Jó, de akkor mitől lesz férfi egy férfi és apa egy apa? Mitől más most, mint egy generációval ezelőtt? Skandináviában sok férfit foglalkoztatnak ezek a kérdések, és országonként változik, mi az erre adott válasz. Svédországban például szétszedtek a feministák, mert le mertem írni, hogy milyen unalmas a gyerekek gondját viselni. Már azt arculcsapásnak vették, hogy leírtam: igazi férfi akarok lenni. Ez volt a svéd reakció, míg Norvégiában egészen máshogy álltak hozzá ehhez” – nyilatkozta Knausgard a Magyar Narancsnak.


A kortárs magyar irodalom 2017-es terméséből három regényen akadt meg a szemünk.
A bloggerként is ismert szerző (NatiLap) Szeifert Natália Az altató szerekről című regényének középpontjában két nagyvárosi, értelmiségi nő, az ötvenfelé tartó Zsuzsa és a harmincas éveiben járó Zelma élettörténete áll. Az egyes szám első személyben előadott, párhuzamosan egymás mellett futó történetük közös pontja a kétségbeesett küzdelem az egyedülléttel. Az már szinte mellékes szál, hogy mindeközben inszomniában is szenvednek, mert történetük elbeszélésének mozgatórugója nem más, mint a női létezés specifikus témáinak sorba vétele.
„Már csak a lehetséges olvasóihoz kell eljutnia, mert Az altató szerekről olvasmányossága, folyékony lendülete szavatolja, hogy aki belekezd, az a végére is ér majd. És aki a végére ér, az ezért vagy azért, vagy mindenért, ami bele van írva, híve lesz ennek a nagyszerű regénynek” – írja Csuhai István az ÉS-ben.

„Politika, intrika, terror, szerelem, erotika és cápák a száz évvel ezelőtti Fiumében”, ajánlja Benedek Szabolcs a Fiumei cápa című regényét. A szerző korábbi műveinek témái igen változatosak, írt már könyvet a fociról, kedvenc együtteséről, a Beatlesről, a Kádár-kor világát bemutató, Szolnokon eltöltött ifjúkoráról, de még vámpírtörténetek is szerepelnek az életműben.
A Fiumei cápa 1913-ban játszódik. Kovách Richárd, egy pesti újság szerkesztője Fiuméba utazik, hogy kiderítse, igaz-e az 1880-as évektől kezdve folyamatosan felröppenő hír (hírlapi kacsa), miszerint időről-időre cápák özönlik el a Kvarner-öbölt. (Leidenfrost Gyula, a Magyar Adria Egyesület egykori alelnöke, tengerkutató a Kék Adria című ismeretterjesztő könyvében hiába állította, hogy a cápák jóval kevesebb szerencsétlenséget okoznak az embereknek, mint az emberek egymásnak.) Benedek regényének olvasóit pedig nemcsak a több szálon futó izgalmas cselekmény, hanem a korabeli, politikával átitatott Fiume életének mindennapjait bemutató leírások is magukkal ragadják.

A Marosvásárhelyen élő Vida Gábor a 2007-es kiadású Nem szabad és nem királyi című prózakötetével került be a kortárs magyar irodalom vérkeringésébe. A 2017 tavaszán megjelent, Déry-díjat kapott  Egy dadogás története című ún. novella-regénye írói életrajz, memoár. A kisjenői gyermekkortól a kolozsvári egyetemi évekig tartó történetben, a felnőtté válás életszakaszainak feltárása közben a vallomásosság hangján felvázolódik egy szubjektív, 20. századi Erdély-történet is, amely töredékességében válik kerek egésszé. „Ebben a könyvben mindenkit megírtam, és magamhoz öleltem, most már jól van… Szülőföldet akartam írni magamnak, mintha csak úgy volna az, hogy írunk egyet, amikor arra van szükség, hogy legyen, vagy lett volna. Senki sem találhat ki magának szülőföldet a semmiből, mindenki hozott anyagból dolgozik.”

Ajánlónk végén kanyarodjunk el egy kicsit a zene világa felé, 2017 karácsonyára újra kiadták Sting Széttört zene című memoárját. Az önéletrajz eredetileg 2004-ben jelent meg az Európánál Gy. Horváth László és M. Nagy Miklós fordításában. A borítón a kb. 12 éves Gordon Matthew Thomas Sumner fotója látható abban a bizonyos csíkos pulóverben, amelyikről a Sting becenevet (későbbi művésznevét) kapta. Az önéletrajz a világhírűvé vált zenész életútját gyermekkorától a Police együttes befutásig követi végig.



Sting: Fragile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése