"A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír." (Karl Ove Knausgard: Halál (Harcom 1) részlet

2016. április 26., kedd

Hazai Attila-díj, 2016

A Hazai Attila halála után 2016-ban létrejött Hazai Attila Alapítvány azzal a céllal alapította meg a Hazai Attila Irodalmi Díjat, hogy ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, illetve segítsen egy-egy pályakezdő írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, s jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet. Az alapítvány elnöke Garaczi László író, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd író. A díjazott kiválasztásában a kuratórium által felkért zsűri működik közre, amelynek tagja Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László. A Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be, hogy ebben az évben Bartók Imre veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat.


Bartók Imre 1985-ben született Budapesten. 2003-tól 2008-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia-esztétika szakán tanult. Két irodalomtörténeti monográfia szerzője (Paul Celan – A sérült élet poétikája, 2009; Rilke – Ornamentika és halál; 2011). 2011-ben kiadott első regénye (Fém, Kalligram, 2011.) után 2013-tól évente jelentek meg regénytrilógiájának darabjai:


                                              


A patkány éve (részlet(Budapest, Libri Kiadó, 2013.)

A nyúl éve (részlet) (Budapest, Libri Kiadó, 2014.)

A kecske éve (részlet) (Budapest, Libri Kiadó, 2015.)

„Az utóbb tíz év legizgalmasabb irodalmi jelenségei – már ami a fiatal(abb) nemzedék kontextusát illeti – a „költészetben” és nem a „prózában” játszódtak le. A költészeti tér több jelentős esztétikai, illetve mediális nóvummal bővült, ezzel szemben a fiatal próza nem mutatott fel igazán karakteres és az egyedi teljesítményeken túlmutató „új” stratégiákat. Ez a poétikai tanácstalanság azonban lassan megváltozni látszik (…) Az elmúlt években számos olyan kötet jelent meg (Benedek Szabolcs: Vértrilógia, Babiczky Tibor: Magas tenger, Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach, Farkas Tiborc: Vadidegen, Váradi Nagy Pál: Urbia, Szabó Róbert Csaba: Fekete Dacia, Jódal Kálmán: Agressiva), amely a populáris kultúra különböző regisztereit, motívumait, műfajait kódolja újra, illetve szövegjátékában felbontani látszik a kulturális regiszterek elkülönítésének reflexeit. (…) A patkány éve ebben a kontextusban is kifejezetten merész vállalkozás, hiszen itt olyan alternatív kódkészletek és poétikák működnek (a trashkultúrától a biopunkon át a horror esztétikáig), melyek egyrészt ismeretlenek és/vagy alulreprezentáltak itthon, másrészt kulturális relevanciájuk („komolyan vehetőségük”) távolról sem egyértelmű a hazai kritikai gyakorlat számára.”

(Nemes Z. Márió: A szörnylét örömei és gondjai. In: Alföld, 2014. szeptember)

2016. április 21., csütörtök

A Könyvfesztivál díszvendége, Jostein Gaarder

A 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2016. április 21-24. között rendezik a Millenárison. A fesztivál díszvendége Jostein Gaarder norvég író.

„Ma talán a legfontosabb kérdés, hogy miképp lehet hosszú távon fenntartani a földi élethez szükséges körülményeket. Ha ma írnám meg a Sofie világát, sokkal többet írnék a bolygónk jövőjéről, az ökológiáról, a biológiai diverzitásról. Nem lenne nehéz, hiszen húsz évvel ezelőtt alig vettem tudomást ezekről a kérdésekről. És minden bizonnyal sokat írnék azokról a filozófusokról, akik ezzel foglalkoznak. Két amerikairól biztosan: az egyik James Hansen klímakutató, a másik Bill McKibben, aki környezet- és klímavédelemmel foglalkozik, a The New York Times Green Blogján is lehet olvasni. Szerintem az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás a globális felmelegedés. Most mondhatná, hogy de ez pusztán egy technikai jellegű probléma, hogy jön ide a filozófia? És igaza is lenne, mégis én a globális felmelegedést igenis a filozófia ügyének is tartom. Új gondolkodásmód nélkül nincs változás. A legfontosabb filozófusok ma szerintem azok, akik értik a fizikát, a biológiát és a kémiát. Noha a filológia és a filozófia felől jövök, egyre inkább érdekelnek a természettudományok.


Jostein Gaarder (1952. augusztus 8., Oslo) norvég regényíró az Oslói Egyetemen végzett skandináv nyelvek és teológia szakon, majd a Fanai Népfőiskolán filozófiát tanított. 
Első szépirodalmi művét 1986-ben jelentette meg Diagnosen og andre noveller címmel, majd ezt a könyvet két másik, gyermekeknek írt könyv követte. 1990-ben elnyerte a Norvég Irodalomkritikusok Díját, valamint a Kulturális és Tudományos Minisztérium irodalmi díját Kabalmysteriet (The Solitaire Mystery) című könyvéért. Az átütő írói sikert a Sofie világa (1991) hozta.

„A Sofie világa tisztes ismeretterjesztésként indul. Egy igen kellemesen összefogott és szakszerű középiskolai tankönyvbe igyekszik beleoltani némi regényes elemet. Sofie, a mondott világ gazdája, egyébként pedig tizenöt éves norvég csitri, leveleket kap egy ismeretlen filozófustól, amelyben az ismeretlen filozófus mindenféle kérdéseket tesz fel neki – mindjárt kezdetnek:’ki vagy te?’ –, és nekiáll, hogy elmesélje a filozófia történetét, szépen a preszókratikusoktól kezdve, ahogy azt Európában szokás. Sofie pedig, mint ideális tanulógép, minden levél után kimegy a kertbe, és engedelmesen Herakleitoszul meg Démokritoszul kezdi szemlélni a világot” - írja Babarczy Eszter (A Sophia világa. Beszélő. 26. szám). A könyv 60 nyelven látott napvilágot, az eddig eladott példányszáma elérte a 40 milliót. Gaarder 1997-ben feleségével, Siri Danneviggel megalapította a Sofie-díjat, amelyet évente ítélnek oda olyan személyeknek, akik a környezetvédelem és az emberi jogok területén kiemelkedőt alkotnak. 

Az 1997-ben megjelent A kártya titka is filozófiai kérdéseket boncolgat, s elsősorban arra keresi a választ, hogy kik vagyunk valójában, és honnan jöttünk. Az ezt követő Vita brevis. Floria Aemilia levele Aurelius Augustinushoz főhőse, Floria tizenhárom évig a majdani Szent Ágoston, a Vallomások szerzőjének élettársa és fiának anyja volt. Ágoston 387-ben, megkeresztelkedése után eltaszította őt magától.

A narancsos lány főszereplője, a 15 éves Georg levelet kap tizenegy éve halott édesapjától, s ezután párbeszéd indul közöttük. Az apa kérdez és mesél, a fia válaszol, és elmondja, milyen is az élete, mióta apja elment. Miközben sorra előkerülnek az élet nagy kérdései, megismerhetjük a narancsos lány történetét. 
A történetárusban Gaarder egy olyan férfi tragikomédiáját mondja el nekünk, aki történetekkel kereskedik, és nem is álmodja, hogy azok veszélyesebbé válhatnak, mint az élet.
A Tükör által homályosan című kötet pedig a halál elfogadásáról szól gyerekolvasóknak. „A Sofie világa szerzőjeként elhíresült író elsősorban nem a pszichológia vagy a tanatológia felől közelített a kérdéshez, amikor Tükör által homályosan című ifjúsági regényében egy nagybeteg kislányt tett meg főhősévé. A kislány, Cecilie maga is feltehetné a ’Meghalok én is?’ iszonyú kérdését. De ő ennél sokkal többre kíváncsi - és a regény célkitűzése is nagyobb. Nem csupán őszinte, de megnyugtató választ kíván adni a hit, a filozófia, a tudomány és ez estben a mesei-mitikus világ elemeinek felhasználásával” - írja Tamás Zsuzsa a Prae.hu-n.


Gaarder legújabb könyve, az Anna világa idején 2082-t írunk. Anna jövőbeni unokájával, Novával társalog, aki már olyan korban él, amelyben nincs klasszikus tél, tavasz, nyár, ősz, hanem folyamatosan meleg van, sokat esik az eső, és a déli országokból özönlenek a klímamenekültek északra. Nova dühös nagyszülei generációjára, vagyis Annára, mert hagyták, hogy mindez megtörténjen. 
A könyvfesztiválon április 22-én, a Föld napján a Noran Libro Kiadó a globális felmelegedésről szervez mini-konferenciát, amelynek keretében Jostein Gaarder Etika a jövőért címmel tart előadást.

2016. április 20., szerda

Aegon Művészeti Díj, 2016


Az Aegon Művészeti Díjat 2016-ban Oravecz Imre kapta a Távozó fa című verseskötetéért.





Szepesi Dóra: A létezés lehetősége. A Távozó fa bemutatójáról.

„Nemcsak Pestből lett elegem” Vári György interjúja a MANCS-ban.

Krusovszky Dénes: A távozó én (Műút 2016055)

Oravecz a Digitális Irodalmi Akadémián.



Távozó fa

Kiszáradt a terasz mellett a cseresznyefa,
magam ültettem több, mint harminc éve,
hűséges volt hozzám,
ellentétben azokkal a nőkkel,
akikkel alatta üldögéltem,
árnyat adott
és nagy szemű, ropogós cseresznyét,
ha nem fagyott le a virágja tavasszal,
mert korai fajta volt,
először egy nagy oldalága sorvadt el,
aztán aggkori elmezavar lépett fel nála,
tavaly nyáron ledobta az összes levelét,
és újakat hozott, még virágzott is,
az idén le kellett csonkolnom,
az egész korona csupaszon maradt,
kivéve egy véletlenül meghagyott vadhajtást a vezérág maradékán,
egészen lent, szinte a törzsön,
az tavasszal kihajtott,
még nem hagyott itt egészen,
de faidőben mérve már csak percei lehetnek hátra.

2016. április 15., péntek

JAKkendő-díj, 2016

A mosolygó zsonglőr című művével Fekete I. Alfonz nyerte el az idei JAKkendő-díjat. A kötettel még nem rendelkező fiatal prózaíróknak szóló elismerést a József Attila Kör és a MrSale Öltönyüzlet alapította 2012-ben. A díjat azzal a céllal hozták létre, hogy első kötetük kiadásával segítsék az ígéretes fiatal szerzők pályájának indulását.
Fekete I. Alfonz 1986-ban született Szabadkán. 2006 és 2007 között az Amerikai Egyesült Államokbeli Readingben, majd 2007-től a Szegedi Tudományegyetem anglisztika szakán tanult. Itt alapította meg csoporttársaival az Ad Astra folyóiratot. 2010 és 2015 között az újvidéki Híd, 2014 óta a Próza Nostra állandó munkatársaként dolgozott.





A mosolygó zsonglőr JAKkendője. Tudósítás a díjátadásról. (Irodalmi Jelen)

A sokféleség javítja a társadalom közérzetét. Interjú Fekete I. Alfonzzal (Irodalmi Jelen)

Pancimanci. Részlet Fekete I. Alfonz A mosolygó zsonglőr című kéziratából (Drót)


2016. április 13., szerda

Jack London 100

Jack London és Karinthy

Napjainkban A vadon szava, A beszélő kutya s Jack London más állatregényei megunhatatlan, de egyúttal megszokott olvasmányaink, természetes módon irodalmi élményeink. A múlt század elején azonban a meglepetés erejével hatottak, titkaik voltak, amelyeket meg kellett fejteni. A kortárs magyar írók közül Karinthy Frigyes vállalkozott erre a legnagyobb sikerrel. Ha kettőjük alkatának távolságát méricskéljük meghökkenve, jusson eszünkbe az is, Karinthy mennyire kíváncsian, enciklopédikus gyűjtőszenvedéllyel nyitott volt a világ dolgaira, a felfedezésekre, mindennemű újdonságra. Naplójegyzeteiből idézünk.


„Jack London kutyaregényeit, melyek többnyire egy bizonyos, arisztokratikus származású kutyafajta, az észak-amerikai farkas-félvér életével és sorsával foglalkoztak, csakolyan mohón olvasták szerte a világon, mint valamikor Scott Walter romantikus lovagregényeit, vagy idősb Dumas Monte Christóját. (…) Felfedezése abból állott, hogy szakított a klasszikus szemlélettel, mely az állatokat vagy tárgyaknak szerepeltette az ember mellett, mint a növényeket és ásványokat, vagy, ha külön foglalkozott velük, ezt a régi, aesopusi értelemben tette, emberközpontú módon úgy, hogy az állatok valami emberi tulajdonságot képviselve, emberi tulajdonságuk jelképei gyanánt példáztak valami emberi gondolatot, érzést. (…) Hogy kutyahőse valódi regényhős lehessen – olyan korban, mikor a teljes ábrázolásnak immár elengedhetetlen feltétele a belső élet feltárása is, gondolatok és érzések párhuzamossága a történéssel és cselekvéssel, egyszóval az úgynevezett lélekelemző módszer –, tehát hogy kutyahőse ne csak Héraklésze és Bayard lovagja, de Raszkolnyikovja és Bovarynéja is lehessen a róla szóló regénynek, szükséges volt beleélnie magát nemcsak a kutyasorsba, de a kutyalélekbe is. (…) Azt, ami az embernél tulajdon életére való emlékezés, az ő hősénél az egész fajta, az ősök életére való emlékezéssel pótolja, egészen reális és gyakorlati értelemben. (…) Mert az ember tízéves vagy húszéves, vagy hatvanéves. Az állat azonban annyi idős, mint amennyi egész fajtája, miden egyes kutya tízezer év emlékét és tapasztalatát képviseli személyében, és tízezer év homályos, határozatlan és tagolatlan emléke együttvéve mégiscsak több, mint hatvan év éles és tagolt és határozott emléke.” 

(Pesti Napló, 1929. június 16.)

                                
Jack London sorozat 1. rész



2016. április 11., hétfő

Magyar Költészet Napja, 2016

A Magyar Költészet Napján Simon Márton (költő, slammer) Polaroidok című kötetéből közlünk részleteket.

001 Kitárt szárnyú pillangó az udvarra nyíló
ajtó mellett, fekete a fehér kövön.
Vagy három hete ott van.
Ez majdnem 17 szótag.

017 Ezt még az óceánparton találtam ki.

055 Derült, hideg áprilisi nap volt,
az órák éppen tizenhármat ütöttek.

203 A hegy fölött négyféle színű felhő.

498 Ha rosszul érted félre,
az egész nem jelent semmit.

073 Mint egy mozgásra lekapcsolódó lámpa.

035 Kojamaki-fa levele a számban.
Nincs de.

157 Kabócák énekelnének most,
ha nem dél lenne a belvárosban.

077 Nézd, ez itt az anyanyelvem.

361 Öltözz valami sötétbe, elegánsba
és feszesbe. Mondjuk egy
Bodor Ádám-mondatba.

403 Őszinte ne legyél,
olyat bárki tud.

120 Pontosan, mint a felhők.

211 Ez mind múlékony.
Legalább hasonlít rám.

107 Erdőben elszórt húsjegyek.

132 Meg prém.

514 Nappali képek
éjszakai felvételre állítva.

400 Jöjjenek el ítélő bíráink, a szavak.

"Hogy az olvasó is érzékelhesse, miről van szó: a kb. 80 lapnyi szöveg apró, egy-három soros darabokból áll; ezek a kis egységek olykor (ritkán) teljes mondatok (még ritkábban két, három ponttal lezárt szövegrészből állnak), van, hogy egy egység csak egy-egy szó – és van, hogy japán írásjegyek sora. Vagy angol szavaké. Az első kérdés tehát nyilván az, hogy ezek a darabok vajon egyenként számítanak-e egy versnek, vagy valamilyen egységük számít-e egy-egy versnek (már ha ragaszkodunk ehhez a tagoláshoz – verseskötetben verseket várnánk) – vagy az egész kötet volna egyetlen, megbonthatatlan mű? Nosza, lapozzunk a tartalomjegyzékhez – nincs. Vagyis… Nem lehetne felfogni a kötet egészét úgy, mint tartalomjegyzéket? Minden sor (vagy egység) utal valamire, ami nincs itt, ami meg van már írva (vagy meg lehetne írva), de itt csak nyomát látjuk. Volt már kicsit hasonló – Parti Nagy Esti krétájának tartalomjegyzéke olvasható egyetlen hosszú versként is; márpedig ha egy paratextus (a főszöveghez képest járulékos szöveg) megformálható művészileg, miért ne alakíthatnánk a főszöveget magát paratextus-szerűvé?"
Kálmán C. György: "Tej" In: ÉS. 2013. június 28.


2016. április 6., szerda

Elhunyt Kertész Imre

2016. március 31-én, életének 87. évében elhunyt Kertész Imre, Magyarország első Nobel-díjas írója. Az alkotóra  a 2006-ban megjelent K. dosszié című önéletrajzi munkája bemutatásával emlékezünk.

„… az egyetlen olyan könyvem, amelyet inkább külső indíttatásra, semmint belső késztetésből írtam: egy annak rendje és módja szerinti autobiográfia. Ha azonban elfogadjuk Nietzsche javaslatát, aki a regény műfaját a platóni dialógusoktól eredezteti, az Olvasó valójában egy regényt tart a kezében”- írja Kertész Imre a könyv előszavában.
A mű keletkezéstörténete a következő. A 2002-ben Nobel-díjat kapott szerző életét és munkásságát bemutató kötetet tervezett a  Magvető Kiadó, melyhez Hafner Zoltán szerkesztő 2003-2004-ben egy  életinterjút  rögzített az íróval; az ebből született kézirat késztette  Kertész Imrét arra, hogy a szöveget átdolgozva önálló irodalmi művet alkosson.


A fejezetekre nem tagolódó könyvben a párbeszédes formát megtartva, a szerző mintegy megkettőzi önmagát, így esik szó életének fontosabb csomópontjairól, olvasmányairól, alkotói pályájának főbb állomásairól úgy, hogy a műveiből idézett kulcsszövegekre is folyamatosan reflektál, keresve a választ az élet és irodalom, valóság és fikció szétválaszthatatlanságának nagy kérdésére.

„A legnagyobb problémát persze az első regényem okozta, a Sorstalanság, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy sokan megírták már, amelyek között nagyon sok rossz változat volt, és egy-két jó. De a lényeg az volt, hogy nem szabad azonosulni. Jól kellett ismerni a nyelv határait. Nagyon világosan kellett tudni azt, hogy az, aki itten beszél, nem egy valódi hús-vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van. Tehát csak nyelv és semmi más. És ez az a törvény, amely fegyelemben tart, és amelyet átlépve idegen szövegek keletkeznek. Ez jó és világos kontroll, csak nehéz. Úgyhogy a Sorstalanság megírása közben néha évek teltek el két fejezet között. Nem tudtam beilleszkedni abba a stílusba. Mondom, az elsődleges az, hogy aki beszél, az irodalmi figura, az csak egy nyelv, nem hús-vér valóság. És ahogy hús-vér valósággá próbáljuk tenni, elfuserálódik az egész.”




 "A halál kiszámíthatatlan, de megcsináltam az életművemet."
Friderikusz Sándor interjúja.
2014. 09. 04.


Kertész Imre a DIA-n: életrajz, digitalizált művek, bibliográfia és szakirodalom

Sorstalanság - Kertész Imre felolvasása

2016. április 4., hétfő

Sziveri-díj, 2016

2016. április 1-jén 25. alkalommal adták át a Sziveri-díjat Veszprémben. Az idei díjazott Áfra János, költő, szerkesztő, akinek Glaukóma című első kötete után 2015-ben Két akarat címmel jelentette meg verseit a Kalligram Kiadó.



Nyúzás

Álmomban megnyúztunk egy ragadozó madarat,
mint egy emlőst. A tollait egyben fosztottuk le,
bőrként vagy bőrrel együtt, nem tudom pontosan,
csak azt, hogy biztos kézzel tettük, s a belsejében
egy ugyanolyan állat teteme várt ránk.
Kíváncsiságunk gondosan másolja a halált.


"Áfra János első, Glaukóma című koncept-kötete után, melynek költői dinamikáját a látás és az azt kikezdő zavar egymásnak feszülése adta, ezúttal is egy újabb, önmagába záródó témaanalízisre vállalkozott. A Két akarat tétje egy különlegesen „steril” párkapcsolat belső erőinek, retorikai megnyilvánulásainak versbe írhatósága. A munkamódszer lényege tehát nem a szokásos hódító-elégikus vagy épphogy démoni-agresszív tónus modernizálása, hanem a párkapcsolat teljes léttudat felőli, az egyéni emlékezés folyamata alapján történő újragondolása. Az együttlét előzményei a mindenkori másik számára hiányok. És épp ezeknek a hiányoknak az integrálhatósága jelent kihívást az Áfra-vers számára." 
Csehy Zoltán: Nincs folytatás, csak ismétlés
In: Jelenkor. 2016. 3.szám


Áfra János honlapja