"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2016. július 17., vasárnap

Garaczi 60

 A villa és a kés

A villa és a kés
gondoltak egyet, és
olajra léptek ők,
nagystílű törtetők,

többre vágynak annál,
mint a merőkannál,
s a többi konyhacucc:
élsz, aztán gallyra jutsz.

Futottak, kéz a kéz,
kiált a villa most,
elérjük, édes kés,
a sárga villamost?

És jött az ellenőr,
orcáján ollan orr!
De semmi rettegés:
megkené őt a kés.

A hídon szellő fútt,
a kés zsebébe nyúlt:

jegygyűrű, drágakős!
Szeretlek, drága kés!

S leültek, kéz a kéz
a villa és a kés,
megpihentek ketten
a Margitszigetten.

Azóta élnek ott-
hagyván csapot-papot,
beérve oly kevéssel,
beéri villa késsel,

sétálnak andalogva,
néznek egymásra lopva.
Turkálni ételekbe:
Istenem, csak azt ne!

Úgy hívták őket, ez fájt
a legjobban, hogy eszcájg!
És a konyharuha
durva volt, nem puha.

Úszkáltak egész héten
a mosogatólében,
róluk a zsírt nyalta
érdes nyelvű macska.

Poklok lidérces pokla,
a hagymaszagú konyha
tőlük messze elmaradt.
Te drága kis falat,

szól kés, és szól a villa,
két szerelmes trilla,
a randiról el ne késs,
cseng-bong villa és kés,

tölgyfáknak rejtekén,
Palatín’ gyér gyepén
így élnek, kéz a kézbe
villa és a késke,

megbújnak a Nagyszálló
halljában – na, helló!

(A vers megjelent: a 2000 című folyóirat 2005. 10. számában és a Plazmabál című kötetben, 2016-ban a Magvető Kiadónál.


"Azt hihetjük, hogy Garaczinak lenni könnyű.

Garaczi könnyű kézzel ír, akármit. Fogja magát (gondol egyet), verset ír, prózát, drámát. Mulatságos, érdekes, könnyű: megy neki, csak odarakja, megvan. Nagyon hagyományos felállás: ő mesél, mi meg élvezzük (biztosan van, aki bosszankodik), és erre az időre elhisszük, hogy ez az irodalom.

Garaczi ravasz, tréfamester, nagy selyma: a virtuozitást könnyedségnek álcázza, bensőséges, jó viszonyt hitet el velünk, hogy a rémületes dolgokat (is) elmondja, megállíthatatlanul és viccesen meséli az apró történeteket, miközben nem érzi ám magát olyan fene jól. Talán merő udvariasságból: szeretné, ha jól éreznénk magunkat, még ha okunk sincs rá, még ha közben olyasmiről értesülünk is – észrevétlenül, alig tudatosítva –, ami nem is olyan szívderítő."

(Kálmán C. György: Garaczi László 60 éves. (részlet) In: ÉS. 2016. július 15.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése