"Budán. Szekérrel hozom ki falura, ami könyveimből s ruhaféléből megmaradt. L.-el a szekér tetején ülünk, Goethe-kötetek és enyhén pörkölt lepedőbugyrok hegyében; így utazunk Óbudán át békés kocogással, szelíd napsütésben. Így ér véget egy életforma, ezzel a kocogó, szekeres utazással. Marad az, ami az életben feladatnak megmaradt... s ez mindig nagyon sok, akkor is, ha olyan kevés, mint amennyi a valóságban." (részlet, Márai Sándor: A teljes Napló, 1945)

2016. február 11., csütörtök

A hónap verse: Kemény István: A királynál

Tudom, hogy csatára készülsz, uram,
és az időd drága, lehet, hogy ez lesz
az utolsó estéd, vezéreid várnak, mert
stratégiád se tökéletes még, és szolgáid
már készítik pompás de könnyű, talán
utolsó lakomádat, színes sátrukban
pedig sietve szépítkeznek a lányok,
nincs most időd sokat fecsegni, pláne,
hogy az ellenség táborából jöttem,
ott nőttem fel, ott tanultam, ott voltam
szerelmes és ott a múltam, nem áruló
vagyok mégsem, hanem utazó, vándor,
bölcs és szemtelen, most nagyon bátor
és egy kissé meglepett is ettől, de se nem
őrült, se nem részeg, és se megölni, se
eltéríteni nem akarlak téged, egyszerűen
csak jöttem, megkérdezni tőled, hogy
üzensz-e valamit a legszélére,
mert én odatartok éppen, hogy
átszóljak vagy átkiabáljak onnan,
mert meguntam, hogy hallgat az Isten.

In: Kemény István: A királynál: Budapest: Magvető, 2012.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése