"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2015. április 28., kedd

Európai Irodalmi Díj, 2015




Európai Irodalmi Díjat kapott Szvoren Edina Nincs, és ne is legyen című elbeszéléskötete. Szvoren Edina 2005 óta publikál rendszeresen, azóta több díjat és ösztöndíjat is elnyert. Első elbeszéléskötete, a Pertu 2010-ben jelent meg a Palatinus Kiadónál, amelyet 2012-ben követett az európai elismerést elnyert kötete. Az Európai Irodalmi Díjat az Európai Könyvkereskedők és Könyvkiadók Szövetsége, az Európai Írók Tanácsa alapította 2009-ben. A kitüntetettek között van még az osztrák Carolina Schutti, a francia Gaelle Josse, a horvát Luka Bekavac, az ír Donal Ryan, az olasz Lorenzo Amurri, a litván Undine Radzeviciute, a norvég Ida Hegazi Hoyer, a lengyel Magdalena Parys, a portugál David Machado, a szlovák Svetlana Zuchova, és a svéd Sara Stridsberg. A díjat korábban Szécsi Noémi (2009), és Horváth Viktor (2012) is megkapta.

Artisjus Irodalmi Díj, 2015

Az idei Artisjus Irodalmi Díjakat 2015. április 21-én adták át a Budapest Music Centerben.


Artisjus Irodalmi Nagydíj
Kukorelly Endre: Mind, átjavított, újabb, régiek (Libri, 2014.)

Artisjus Irodalmi Díj (próza)
Háy János: Napra jutni (Európa, 2014.)

Artisjus Irodalmi Díj (líra)
Szijj Ferenc: Agyag és kátrány (Magvető, 2014.)

Artisjus Irodalmi Díj (kritika)
Károlyi Csaba: Nincs harmadik híd (Pesti Kalligram, 2014.)

Artisjus Irodalmi Díj (tanulmány)
Szilágyi Márton: A költő mint társadalmi jelenség. Csokonai Vitéz Mihály pályafutásának mikrotörténeti dimenziói (Ráció, 2014.)

2015. április 23., csütörtök

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, 2015

„A mulattatás még mindig fontos része az írásnak. Örömet akarok szerezni mindennel, amit írok. Intellektuális, emocionális, nyelvi és esztétikai örömet szerezni. Ötszáz olyan regény példáját tudnám felhozni, amely nekem örömet szerzett, és olyan munkákat próbálok írni, amelyek visszaadnak valamit abból, amit ez az ötszáz könyv adott nekem.”
Jonathan Franzen (részlet egy interjúból)

2015. április 23-26. között rendezik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. Az idén rendhagyó módon nem lesz díszvendég ország, helyette a 220 éves szervezett magyar könyvkultúra áll a középpontban. Az Országos Széchényi Könyvtár kamarakiállítás keretében mutatja be a magyar könyvkiadás fejlődéstörténetét a 18. század végétől a rendszerváltásig. Az idén több mint négyszáz program közül választhatnak a Millenárisra látogatók, félszáz külföldi s mintegy ötszáz hazai és határon túli magyar íróval találkozhatnak az olvasók, a Gyermek(b)irodalom pedig változatos programokkal várja a legifjabbakat.

 

A fesztivál nyitónapján, április 23-án kerül sor a Budapest Nagydíj átadására, amit az idén Jonathan Franzen vehet át. Ám sokkal izgalmasabbnak ígérkezik szombaton Franzen új könyvének, a Diszkomfortzónának (The Discomfort Zone, 2006) a bemutatója, amelyen az amerikai íróval és magyar fordítójával, Bart Istvánnal találkozhatunk, kedvenc Franzen-könyvünkkel pedig  beállhatunk a dedikálásra várakozók sorába.
Ha nem olvastunk volna még egy sort sem a szerzőtől, máris megnyert volna bennünket azzal, hogy visszahúzódó természetű, szenvedélyes madármegfigyelő és szereti a német irodalmat. Ettől persze még nem lesz jó író valaki, de az 1959-ben született Franzent az új amerikai regény megújítójaként tartják számon. Első regénye, a Twenty-Seventh City (A huszonhetedik város) 1988-ban jelent meg, ezt követte az 1992-es Erős rengés (Strong motion, magyarul, 2013), a könyv egy Massachusetts-beli család története, amelynek érzelmi életét és egzisztenciáját tönkreteszi egy váratlan földrengéssorozat Boston térségében. Az irodalmi elismertségen túl a 2001-ben megjelent Javítások (The Corrections, magyarul 2012) című regénye az olvasók széles körében is meghozta számára a népszerűséget, a könyv elnyerte a National Book Awardot. A mű egy középosztálybeli, többgenerációs család ízekre szedett története, melynek tagjai különféle életstratégiákkal próbálják meg sorsukat jobbra fordítani. A Szabadságot (Freedom, 2010, magyarul 2012) nevezték már az „évszázad regényének”, és az elmúlt évtizedben Franzen volt az első író, akinek arcképe megjelent a Time címlapján. A regény középpontjában egy középkorú házaspár családja és barátai állnak, a szerző elsősorban arra keresi a választ, hogy művének főszereplői mit is tudnak kezdeni azzal a híres amerikai szabadságeszménnyel.

25-én szombaton lesz a bemutatója a Barna Imre által Rozsban a fogó címmel újra fordított Salinger regénynek, a Zabhegyezőnek. A napokban a blogger, miután elolvasta az első reakciókat, otthon elővette Gyepes Judit fordítását, itt-ott beleszagolt a szövegbe, majd megragasztotta az elvékonyodott, bebarnult borítót.

Michel Houellebecq, aki a 2013-as fesztivál díszvendége volt, új regényét, a Behódolást nagy viták kísérték itthon és külföldön. A Charlie Hebdo szatirikus lap elleni merénylet napján megjelent könyvet és a magyar kiadás borítóját sokan iszlámellenesnek bélyegezték. A disztópikus jövőről íródott könyvet fordítója, Tótfalusi Ágnes inkább nevezte szatirikusnak.
Szombaton délután író-olvasó találkozón vehetünk részt a kortárs német irodalom egyik kiemelkedő alkotójával, Daniel Kehlmann-nal, aki a legnagyobb sikerét A világ fölmérése című regényével aratta. A két tudós, Humboldt és Gauss életéről szóló művet 2006-ban olvashattuk magyarul Fodor Zsuzsa fordításában. Legutóbbi könyve, az F tavaly jelent meg a Magvetőnél.


A pályájuk elején lévő írók az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja keretében két pódiumbeszélgetésen mutatkoznak be, Gács Anna és Forgách András vezetésével. S ahogy már megszokhattuk, az Élet és Irodalom az idén is 16 oldalas mellékletben közöl szemelvényeket a fiatal írók munkáiból. Magyarországot Mán-Várhegyi Réka képviseli, Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötete 2014-ben jelent meg a JAK-Prae.hu közös kiadásában. 
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál ugyan a kortárs világirodalmat helyezi a középpontba, ám az utóbbi években jelentős hazai megjelenéseket is jegyeznek a kiadók. Kíváncsian várjuk a friss Artisjus-díjas Háy János Hozott lélek című novelláskötetét az Európánál, a napokban ünnepelte 65. születésnapját Esterházy Péter, ebből az alkalomból a Magvető Az évek iszkolása. Amit tudni akarsz Esterházy Péterről, de sosem merted megkérdezni címmel Marianna D. Birnbaum beszélgetőkönyvét jelentette meg.
Ha Géczi János, akkor a Vadnarancsok, legtöbben még mindig ezt a művét említik először, ám most jó helyen járunk, mert a szerző ismét az irodalmi szociográfia vizén evezve, Bunkerrajzoló címmel Likó Marcell, a Vad Fruttik énekesének élettörténetét tárja elénk. Felkavaró képek egy fiatalember kilátástalanságba jutott életéről a rendszerváltás utáni Magyarországon.
S ha van még időnk, benézhetünk még néhány eseményre. A Tarandus Kiadó és a Francia Intézet rendezésében a tavalyi irodalmi Nobel-díjas Patrick Modiano világát idézik meg. Soproni András Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének újra fordításáról beszél, s ne feledkezzünk meg a skandináv irodalomról, az Északi Tanács tavalyi Irodalmi Díjával kitüntetett finn Kjell Westö, Délibáb és Ahol valaha jártunk regényeinek bemutatójára is beülhetünk. De ha a zsúfolt és levegőtlen Millenáris épületében áramló tömeg végképp elsodort bennünket, hallgassunk Vad Fruttikat!


2015. április 17., péntek

Elhunyt Günter Grass, Nobel-díjas, német író


„Európa, a vágykép. Európa, mely csak kívülről nézvést létezik. Európa, a gondolatok balettszínpada, alkalom kitűnni holmi piruettekkel és ugrásokkal. Európa és a világ fennmaradó része – oly téma, melyet érintve veszélyben már a koloniál stílusú angol székek kényelme; amiért is inkább, mint aki nyugtalan, úgy szólnék Önökhöz Hölgyeim és Uraim: mert imbolyog és csúszkál minden, ami tegnap szilárdan a földhöz rögzítettnek látszott."
(részlet Grass az Álmom Európáról (1992) című beszédéből.)

Günter Grass 1927. október 17-én született Danzigban (ma Gdansk), lengyel-német családban, Gyermekként tagja volt a Jungvolknak, majd a Hitlerjugendnek, 1944-ben, 16 évesen besorozták a náci hadseregbe. A háború után szobrászatot és grafikát tanult a Düsseldorfi és a Nyugat Berlini Képzőművészeti Főiskolán. 1955-ben csatlakozott a Gruppe 47 nevű művészcsoporthoz, az írói kör a háború utáni német irodalom megújítóit fogta össze.

Az 1959-ben megjelent A bádogdob (Die Blechtrommel) című regénye egyik napról a másikra hozta meg számára a világhírt. A regény főhőse, Oscar Matzerath, elutasítva ezzel a felnőtté válást, törpe maradt, és csak a bádogdobján keresztül kommunikál az emberekkel. A háború után egy elmegyógyintézetben emlékszik vissza életére. „Ha maradt még kritikus Németországban, akkor az öröm és a felháborodás hangján fogja üdvözölni egy bizonyos Günter Grass A bádogdob című első regényét… Irodalmi kiskertünkben, bármilyen biedermeier vagy haladó-tasista jellegűek is a virágágyások, megmutatja, mire való a gereblye. Ez az ember békétlenséget hoz, cápa a szardíniák tömegében, magányos vad háziasított irodalmukban, könyve pedig olyan falat, mint Döblintől a Berlin Alexanderplatz, Brechttől a Baál, olyan, amelyen a recenzens és a filológus legalább egy évtizeden át rágódik majd, míg kanonizálható lesz vagy az irodalomtörténet saját halottjának tekinti”, írta Magnus Enzensberger kritikájában. Két évtizeddel később, 1979-ben, a regényből, Volker Schlöndorff által rendezett film Oscar-díjat kapott.

A bádogdob két további regénnyel „danzigi trilógiává” bővült, a Macska és egér (Katz und Maus, 1961) főszereplője az egérként ugráló Mahlke, a háború idején még gimnazista, a Kutyaévek (Hundejahre, 1963) pedig a húszas évektől az ötvenes évekig követi nyomon több szereplő és egy kutyanemzetség sorsát. Az 1977-ben megjelent A hal (Der Butt, 1977) alapja a Mese a halászról meg a feleségéről című Grimm-mese. A regény „valamennyi fontos témája: evés és szexualitás, mese, költészet és fantázia, a nemi szerepek, egy gyermek születése, férfias politika és történelem és ezek általános kudarca – egy világot átfogó regény magjának témái néhány oldalon”, írja Volker Neuhaus Grass. Író a felejtés ellen (Napvilág, 2000) című monográfiájában.
A patkánynő (Die Rättin, 1986) című apokaliptikus regényében az emberi faj végnapjairól van szó, egy névtelen elbeszélő és egy patkány folytat párbeszédet a világot elpusztító atomrobbantás után, felidézve a katasztrófához vezető utat, a patkányok figyelmeztető megjelenését, és sok meghitt ismerős sorsát.
1999-es Az én évszázadom (Mein Jahrhundert) című könyvében a német XX. századot eleveníti fel. 100 év 100 látlelet: emberi sorsok, szerepek, beszédhelyzetek mutatkoznak meg, megszólaltatja a szocdem munkást, az 54-es focidrukkert, a táncos lábú boltilányt, s megszólal maga az író, aki vajon mit keresett 1987-ben Kalkuttában?
Grasst 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták azzal az indoklással, hogy „fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”.
A 2002-ben kiadott Ráklépésben (Im Krebsgang) a második világháború német áldozatainak állít emléket, a regény annak a Wilhelm Gustloff nevű német menekülthajónak az elsüllyedéséről szól, amelyet egy orosz tengeralattjáró torpedózott meg a Balti-tengeren a háború utolsó heteiben.

A Hagymahántás közben (Beim Häuten der Zwiebel, 2006)) című önéletrajzi jellegű könyve, gyerek- és fiatalkori emlékeiről, katonai szolgálatáról és hadifogságáról szól. Itt ír először arról, hogy 17 évesen a Waffen-SS tagja volt. A könyv vegyes fogadtatásban részesült, a legtöbb támadás azért érte az írót, mert túl későn vallotta be SS-tagságát. „El kellett telnie egy kis időnek, amíg apránként – korántsem egyszerre – felfogtam és vonakodva bevallottam magamnak, hogy tudatlanságomban, pontosabban azzal, hogy nem akartam tudni róla, nekem is részem volt egy olyan bűncselekményben, amely az évek múlásával sem kisebbedett, amely nem akar elévülni, és amelynek ma is betege vagyok.”


Magyarországon 2009-ben Győri László fordításában, a szerző rajzaival jelent meg utolsó regénye, A doboz. Történetek a sötétkamrából (Die Box. Dunkelkammergeschichten). Önvallomás helyett regényhőssé gyúrt családtagjait beszélteti, belőlük formálja élete fontos szereplői, tanúi, művei krónikáját. 
”De neki nincs több mondandója. A felnőtt gyerekek szigorú tekintettel nézik. Ujjal mutatnak rá. Megvonják a szót az apjuktól. Hangosan és visszhangozva kiabálják a lányok és a fiúk: „Ez mind csak mese, csak mese…” „Igaz – válaszolja ő halkan -, de a ti meséitek, amelyeket veletek mondattam el.
Gyors pillantásokat váltanak. Elharapott, lenyelt félmondatok szeretetről, de szemrehányásokról is, amelyeket már jó ideje raktároztak magukban. Már nem számít mindaz, amit a képeken éltek át. A gyerekeket ismét úgy hívják, ahogy a valóságban. Az apa egyre kisebbre töpörödik, el akar tűnni. Csöndben éledezik a gyanú: ő és csakis ő Mariechen örököse, és a boxot is ő rejtette el magánál – mint minden mást is – későbbre, mert még mindig ott ketyeg benne valami, amit még meg kell munkálnia és el kell dolgoznia, amíg még él…”

2015. április 11., szombat

József Attila és a Kex, költészet napja, 2015.

A Magyar Költészet Napja alkalmából költészet és zene sorozatunkban József Attila Tiszta szívvel című versét mutatjuk be a legendás Kex együttes előadásában.

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

A vers 1925 tavaszán a Szeged című lapban jelent meg. „Itt el kell mosolyodnom – van egy húsz vagy hány éves kis magyar költő: József Attila. Ennek szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét -írta Ignotus a Nyugat 1926. szeptember 16-i számában.
A Tiszta szívvel első sora lett a költő 1929-es verseskötete, a Nincsen apám sem anyám címe.
„A vers első olvasásra is nyilvánvalóan önismereti természetű és önteremtő szándékú, kifejezetten énvers. Kiemelkedő, figuratív centruma, leginkább titokzatos értelemmagva a „szív” szó, illetve annak lényeges pontokon peremmé, keretté változtatott, ismételt, háromszori kimondása. Erre a magra épül, vagy még pontosabban: ezt a magot képezi le az igen szigorúan szerkesztett, pontos szintaktikai és szemantikai struktúrában kibontott sorozat, a vers szövege. (…)
A megjelenő, poétikailag kidolgozódó szelf – paradox módon – a sorozatos tagadásokból épül fel, a tagadás szavai kiemelkedő gyakoriságúak, a verskezdő „nincsen” után az egymást követő kopogó, ritmikusan ismétlődő „se-se” sorozat elkerülhetetlenül magára vonja figyelmünket. Az ismétlődő tagadás értelmezésére a vers olvasásakor szokásosan működik a már nagyon korán kialakult kultusz alapú recepciós stratégia, mely a költő kamaszos, szertelen, nyomorgó képét vetíti elénk, és a verset ennek a létpozíciónak a kivetüléseként magyarázza. Ez a külső segítség azonban félre is vezethet minket, már magából a vers hatásából, poétatörténeti fontosságából ítélve a háttérben sokkal több rejlik, mint puszta fiatalos, mindent elutasító hév vagy éppen a tényleges élethelyzet elkeserítő nyomora.”
Bókay Antal: A vers olvasata – poétizált szelf mint a tagadás tere. In.: Bókay Antal: Líra és modernitás – József Attila én-poétikája. (Budapest, Gondolat, 2006.)

Baksa-Soós János, a Kex énekese

"A Kex soha nem adott két egyforma koncertet. A műsor mindig a pillanat hatására, a közönség reakciójától függően, a színpadon született. Baksa-Soós szívesen rögtönzött, engedve a közönség kívánságainak, a körülmények kihívásainak, így váltak a Kex-koncertek az istentisztelet, a pogány-szertartás, a kabaré, az orfeumi ripacskodás, a magánszámok és a happening furcsa keverékévé. Poénok és pofonok csattantak, jelképesen és valóságosan, az olyan szürrealista látomásokat, mint a Zöld-sárga vagy az Elszállt egy hajó a szélben, olcsó slágerek követték, majd minden átmenet nélkül József Attila Hetedikje vagy a legendás Tiszta szívvel. Aztán reklámversikék és blődlik, gegek és parabolák, fricskák és halandzsa, értekezések a művészetek történetéből. Áhitat, olcsó szentimentalizmus, dacos keménység, leheletfinom banalitások követték egymást. A Kex, mint egy vulkán ontotta magából az ötleteket."
Sebők János: Magyar-Rock 1. Zeneműkiadó, 1983.

2015. április 8., szerda

Aegon Művészeti Díj, 2015.


Az Aegon  Művészeti Díjat 2015-ben Péterfy Gergely kapta a Kitömött barbár című regényéért.
A díjátadó Gálaestet 2015. április 8-án rendezik a Katona József Színházban.


"Angelót a megaláztatásoktól többnyire megvédte tanultságának tudata.
Fehérbőrű mesterei Arisztotelésztől Senecán át Spinozáig annyit értekeztek az erényről, a bölcs szerepéről, a hívságok megvetéséről, az ataraxiáról, mintha sejtették volna, hogy egyszer majd maguknál sokkal sérülékenyebb tanítványokat kell felvértezni a világ gonoszságai ellen. Megtanították kordában tartani és elrejteni az indulatait, megtanították, hogyan emelkedjen felül az aljasságon és a mocskolódáson. A legkegyetlenebb rabszolgatartók, a rómaiak tanították a legtöbbet: Sallustius lett a legszeretettebb mestere, akinek fekete hőseiben magára ismert. Egyre többször feledkezett bele abba a gondolatba, hogy maga is királyi vérből származik, s elképzelte, mit tenne most, hogyha eljön a trónra lépés ideje. Ez a gyerekkorából őrzött történet, amelyet a herceg egyszer sem mulasztott el megismételni, valahányszor dicsekedni kellett vele, idővel egyre terebélyesebb, egyre színesebb lett." 
(részlet a regényből - Litera.hu)



A kitömött udvari néger problémái mindannyiunk problémái. Interjú a Könyvesblogon.

Angelo Soliman és Kazinczy Ferenc – Nyersanyag egy regényhez.

"Márpedig, ami nincs, az csak az ördög műve lehet." Nemes Z. Márió kritikája. Műút. 2014.048.

Egy preparátum titkos életeSzilágyi Márton írása. Kalligram. 2014. október





A szerző megtudja, hogy díjat nyert - egy benzinkút mellett:)