"Fájdalmas élmények siettették azt a lázadási folyamatot, amely tizennégy éves koromban kitört rajtam, s azóta is tart, ütemesen ismétlődő visszaesésekkel; s tudom azt is, hogy most már így lesz, amíg élek. Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)


2015. december 2., szerda

Elhunyt Juhász Ferenc



Juhász Ferenc: Szerelem, isten-keresés, bódulat

"Mit tehet a költő? Volt egyik könyvem címe még a múlt században. És mit tehet a költő, kérdezem most újra, megöregedve, elmúlt éveim völgyében állva, mint egy még mindig almákkal pirosló vén almafa, akire váratlanul vers-kazlat zúdítanak, mintha egy hernyótalpas, hatalmas vastorony-karú konténerből, óriás páncélcsajkából döntenék ártatlan árva fejére a versekkel-teleírt papírlárvát. Csak áll és mereng, mint a szibériai télben zsalu-tetőig behavazott füstölgő kicsi ház. Tűnődik, mert megérti, hogy az embernek semmi nem elég! Se a szerelem, se az isten-hiány, transzcendens tudat, se az élet-mámor, elvágyódás, remény, várakozás-bódulat. A nagy tudós, a rejtelem-kutató versekbe ágyazza szorongását, élet-igenét, bepólyázza önmagát önmagával, hogy ne vacogjon úgy fagyos mindenségben, hogy ne féljen a létezés titkát tovább kutatni. Mi ez? Kín, önvédelem, a kívánság tajték-áradása, az egyedülvalóság másban-folytatása? Összefoglaló bűntudat, szétszóródó csillagszóró szikratű-csillagos megváltóra-várakozás. Boldogság, vagy boldogtalanság. Magam is gyakorlom e kegyetlen és fárasztó mámoros mesterséget, több mint hatvan éve már, de még mindig nem tudom. És tudja-e a tudós? A versekké háborodott szerelem és igény az isteni bizonyosságra. Legyen ez a pár sor a tudós jövő-útlevele! Belépő-kártya a tudományon túli másik világba. És olyan féltés, ahogy a szülő félti, amíg él, a gyermekét. Mert azt is tudom, hogy e bódulat, remény-hit és mámor alatt mérhetetlen szakadék tátong, üres végtelen a hiányból, szenvedésből és magányból, s a lehetetlen mély és lehetetlen-széles szakadékban a versíró úgy lebeg, mint egy leszállni, megpihenni nem tudó madár, mert nincs szikla-tüske, a hasadék-földoldalból kilógó hajszálcső-gyökérfátyol, kígyótörzsként kihurkolódó pikkelyes, korhadtan vedlő fa-ág, amire leszálljon. Csak lebeg és verdes és rebeg kolibri-gyorsan. És barna szemeiből vér bugyog könnyek helyett."

In: Juhász Ferenc: A végtelen tükre. Versprózák, 2007-2015. Budapest, Kossuth Kiadó, 2015.




Juhász Ferenc életrajza, művei, bibliográfia és szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémián.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése