"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2015. május 5., kedd

A hónap verse: Kukorelly Endre: Átsétálunk nagymamámmal a Ferdinánd hídon a Lehel piacra


Állj meg, ez beakadt. Beakadt
     ez a, nem látod? A
         szatyor. Várjál, kibogozom. Most jó,
jól van. Vigyázz, mert ott
     egy luk. Teli van kutyaszarral
          az egész. Akkor néhány kisebb
baleset, zöldségszag, lekonyuló csirkenyakak, bevásárlás-
    ügyek, krumpli, cipelés és kerülgetések
         közt tényleg átértünk a Ferdinánd
hídon. Élmunkás híd, de nem
     ez a neve. Hazafelé is,
          ugyanaz volt, ugyanaz a járda,
innen nézve, a Szondy utcából,
     a bal oldali, nem tévesztettük el.
           A 76-os trolibusztól rázkódott a
híd. Komolyan. Dőlt a gőz,
     tolattak a Hámán Kató mozdonyházból
         a vonatok. Így mentünk, és
elég vidáman, ha sütött, ha
    nem. Karácsonykor mindig havazott.
        Jött fel a gőz 38
évvel ezelőtt. Jön szépen fölfelé
     a gőz, leáll a forgalom,
         a troli kifarol, a kereke
pörög a jégen. Fehér a
     Nyugati pályaudvar, havazik, karácsony
         késő délután. Estefelé. Ez volt.
Magától ropogott a Ferdinánd híd.
     Van, ami magától ropog.


Kukorelly Endre: Mind, átjavított, újabb, régiek (Összegyűjtött versek 1968-2014),
Budapest: 2014. Libri Könyvkiadó.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése