"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2015. április 17., péntek

Elhunyt Günter Grass, Nobel-díjas, német író


„Európa, a vágykép. Európa, mely csak kívülről nézvést létezik. Európa, a gondolatok balettszínpada, alkalom kitűnni holmi piruettekkel és ugrásokkal. Európa és a világ fennmaradó része – oly téma, melyet érintve veszélyben már a koloniál stílusú angol székek kényelme; amiért is inkább, mint aki nyugtalan, úgy szólnék Önökhöz Hölgyeim és Uraim: mert imbolyog és csúszkál minden, ami tegnap szilárdan a földhöz rögzítettnek látszott."
(részlet Grass az Álmom Európáról (1992) című beszédéből.)

Günter Grass 1927. október 17-én született Danzigban (ma Gdansk), lengyel-német családban, Gyermekként tagja volt a Jungvolknak, majd a Hitlerjugendnek, 1944-ben, 16 évesen besorozták a náci hadseregbe. A háború után szobrászatot és grafikát tanult a Düsseldorfi és a Nyugat Berlini Képzőművészeti Főiskolán. 1955-ben csatlakozott a Gruppe 47 nevű művészcsoporthoz, az írói kör a háború utáni német irodalom megújítóit fogta össze.

Az 1959-ben megjelent A bádogdob (Die Blechtrommel) című regénye egyik napról a másikra hozta meg számára a világhírt. A regény főhőse, Oscar Matzerath, elutasítva ezzel a felnőtté válást, törpe maradt, és csak a bádogdobján keresztül kommunikál az emberekkel. A háború után egy elmegyógyintézetben emlékszik vissza életére. „Ha maradt még kritikus Németországban, akkor az öröm és a felháborodás hangján fogja üdvözölni egy bizonyos Günter Grass A bádogdob című első regényét… Irodalmi kiskertünkben, bármilyen biedermeier vagy haladó-tasista jellegűek is a virágágyások, megmutatja, mire való a gereblye. Ez az ember békétlenséget hoz, cápa a szardíniák tömegében, magányos vad háziasított irodalmukban, könyve pedig olyan falat, mint Döblintől a Berlin Alexanderplatz, Brechttől a Baál, olyan, amelyen a recenzens és a filológus legalább egy évtizeden át rágódik majd, míg kanonizálható lesz vagy az irodalomtörténet saját halottjának tekinti”, írta Magnus Enzensberger kritikájában. Két évtizeddel később, 1979-ben, a regényből, Volker Schlöndorff által rendezett film Oscar-díjat kapott.

A bádogdob két további regénnyel „danzigi trilógiává” bővült, a Macska és egér (Katz und Maus, 1961) főszereplője az egérként ugráló Mahlke, a háború idején még gimnazista, a Kutyaévek (Hundejahre, 1963) pedig a húszas évektől az ötvenes évekig követi nyomon több szereplő és egy kutyanemzetség sorsát. Az 1977-ben megjelent A hal (Der Butt, 1977) alapja a Mese a halászról meg a feleségéről című Grimm-mese. A regény „valamennyi fontos témája: evés és szexualitás, mese, költészet és fantázia, a nemi szerepek, egy gyermek születése, férfias politika és történelem és ezek általános kudarca – egy világot átfogó regény magjának témái néhány oldalon”, írja Volker Neuhaus Grass. Író a felejtés ellen (Napvilág, 2000) című monográfiájában.
A patkánynő (Die Rättin, 1986) című apokaliptikus regényében az emberi faj végnapjairól van szó, egy névtelen elbeszélő és egy patkány folytat párbeszédet a világot elpusztító atomrobbantás után, felidézve a katasztrófához vezető utat, a patkányok figyelmeztető megjelenését, és sok meghitt ismerős sorsát.
1999-es Az én évszázadom (Mein Jahrhundert) című könyvében a német XX. századot eleveníti fel. 100 év 100 látlelet: emberi sorsok, szerepek, beszédhelyzetek mutatkoznak meg, megszólaltatja a szocdem munkást, az 54-es focidrukkert, a táncos lábú boltilányt, s megszólal maga az író, aki vajon mit keresett 1987-ben Kalkuttában?
Grasst 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták azzal az indoklással, hogy „fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”.
A 2002-ben kiadott Ráklépésben (Im Krebsgang) a második világháború német áldozatainak állít emléket, a regény annak a Wilhelm Gustloff nevű német menekülthajónak az elsüllyedéséről szól, amelyet egy orosz tengeralattjáró torpedózott meg a Balti-tengeren a háború utolsó heteiben.

A Hagymahántás közben (Beim Häuten der Zwiebel, 2006)) című önéletrajzi jellegű könyve, gyerek- és fiatalkori emlékeiről, katonai szolgálatáról és hadifogságáról szól. Itt ír először arról, hogy 17 évesen a Waffen-SS tagja volt. A könyv vegyes fogadtatásban részesült, a legtöbb támadás azért érte az írót, mert túl későn vallotta be SS-tagságát. „El kellett telnie egy kis időnek, amíg apránként – korántsem egyszerre – felfogtam és vonakodva bevallottam magamnak, hogy tudatlanságomban, pontosabban azzal, hogy nem akartam tudni róla, nekem is részem volt egy olyan bűncselekményben, amely az évek múlásával sem kisebbedett, amely nem akar elévülni, és amelynek ma is betege vagyok.”


Magyarországon 2009-ben Győri László fordításában, a szerző rajzaival jelent meg utolsó regénye, A doboz. Történetek a sötétkamrából (Die Box. Dunkelkammergeschichten). Önvallomás helyett regényhőssé gyúrt családtagjait beszélteti, belőlük formálja élete fontos szereplői, tanúi, művei krónikáját. 
”De neki nincs több mondandója. A felnőtt gyerekek szigorú tekintettel nézik. Ujjal mutatnak rá. Megvonják a szót az apjuktól. Hangosan és visszhangozva kiabálják a lányok és a fiúk: „Ez mind csak mese, csak mese…” „Igaz – válaszolja ő halkan -, de a ti meséitek, amelyeket veletek mondattam el.
Gyors pillantásokat váltanak. Elharapott, lenyelt félmondatok szeretetről, de szemrehányásokról is, amelyeket már jó ideje raktároztak magukban. Már nem számít mindaz, amit a képeken éltek át. A gyerekeket ismét úgy hívják, ahogy a valóságban. Az apa egyre kisebbre töpörödik, el akar tűnni. Csöndben éledezik a gyanú: ő és csakis ő Mariechen örököse, és a boxot is ő rejtette el magánál – mint minden mást is – későbbre, mert még mindig ott ketyeg benne valami, amit még meg kell munkálnia és el kell dolgoznia, amíg még él…”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése