"Fájdalmas élmények siettették azt a lázadási folyamatot, amely tizennégy éves koromban kitört rajtam, s azóta is tart, ütemesen ismétlődő visszaesésekkel; s tudom azt is, hogy most már így lesz, amíg élek. Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)


2014. július 22., kedd

A hónap verse: G. István László: Vasúti oltár


Többször végigjártam egy száguldó
vonat összes kocsiját. A cigarettabűz
beitta magát a műbőr pórusaiba.
A köpésen másodszor már nem csúsztam
el. Szotyolahéjak a hamutartó mellett
kiszórva. A külső ablakon a kosz
fekete csipkéi, mindenütt koromszigetek.
Helyet nem kerestem. Tudtam, hogy ez egy
vonat. Nekem vonaton nincs helyem.

***

A hurokvágányon, mint eltűnő
bányából fölérkező csille, áll
egy kocsi. A vasbak hidegen
fogja útját. Megnyugodhat.
Nincs az elágazásig visszafelé
út, leparkolt itt. De a szemafor
mindig pirosat jelez az áthaladóknak.

***

Minden éjjel azt álmodom, hogy
vonat vagyok. Nincs olyan este,
hogy ne a zakatolás merítene
el. Úgy harapok a párnámba, hogy
érzem a talpfák illatát meg a
sínt, amin nyújtózkodni kell. Feltört
lándzsafű az orrlyukamba szúr,
nő bennem a tempó, minden éjjel
egyre hajszoltabb az út. A mozdony
acélján dől a víz, akkora munka
a sötétségtől a fényig
feküdnöm magam. Sosincs állomás,
csak ahogy a folyó érzi, mi a víz,
a vonatsodrásnak ára van.

A vers G. István László Hármasoltárok (Budapest, Palatinus, 2013.) című kötetében jelent meg.

A szerző honlapja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése