"A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír." (Karl Ove Knausgard: Halál (Harcom 1) részlet

2013. január 28., hétfő

Ady Endre - Balaton együttes: A föltámadás szomorúsága


Költészet és zene. Most induló sorozatunkban e találkozás néhány különleges példáját mutatjuk be.

"És megint szólék: én nem tudom,
Ki vagyok, éltem-e, élek?
Valakinek neve vagyok
Vagy örököse egy halott
Szomoru nevének?
Lázamat az est, postámat
A posta,
Mintha régen-régen hozná,
Úgy hozza."

A vers 1910. augusztusában íródott és augusztus 16-án jelent meg a Nyugat 1910. 16. számában.
Ady és Léda talán legnagyobb összeveszése után Léda betegen feküdt egy budapesti szanatóriumban, Ady pedig a mézesheteit a Tátrában töltő öccséhez, Ady Lajosékhoz utazott.
„Hét év után nagybetegen hagytam el egy nagybeteget s csupa megmagyarázhatatlan hézag és seb vagyok. Se hitem, se erőm”  - írja 1910. augusztus 9-én a Csorba-tó mellől Hatvany Lajosnak.
A vers a Minden Titkok verseiből című kötetben olvasható, A szerelem titkai című ciklusban.


 


 A Balaton együttes 1979-ben Víg Mihály vezetésével alakult meg. Első koncertjüket az URH együttessel adták közösen 1980 szeptemberében. Víg Mihály 1982-től egy másik fontos együttesnek, a Trabantnak is meghatározó tagja lett. Az Európa Kiadóval közös 1986-1987-es turné után azonban a Balaton beszüntette működését. 1991-ben újjáalakult az együttes, 1996-ban látott napvilágot első stúdiólemezük,  A fény közepe a sötétség kapujában címmel. 2009-ben jelent meg válogatásalbumuk (Balaton 1979 - 2009). Napjainkban  rendszeresen koncerteznek, főleg kisebb klubokban lépnek fel.


2013. január 22., kedd

Cseh Tamás. Bérczes László riportkönyve

2013. január 22-én lenne 70 éves Cseh Tamás. Ebből az alkalomból Bérczes László 2007-ben megjelent interjúkötetét mutatjuk be.
A könyv húsz beszélgetést tartalmaz, amelyek 2006. augusztus 27. és október 9. között készültek, az utóirat pedig egy évvel később, 2007. június 8-án íródott.
A felütés mellbevágó, a 2006. szeptemberi Bakáts téri koncert után vagyunk, néhány héttel azelőtt rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak Cseh Tamás tüdejében. Az ember ilyen hír hallatán megdermed és zavarban érzi magát, de Bérczes ezt azonnal feloldja és teszi a továbbiakban is, a betegségről végig nyíltan, természetesen beszélnek.
Az olvasó azonban nem hagyományos életút-interjút kap. S nemcsak azért, mert a két szereplőt több évtizedes barátság köti össze, s a közvetlen beszélgetős stílus végig megmarad, hanem azért is, mert Bérczes nem mechanikus kérdezz-felelek ritmust diktál, bár nagyon is tudatosan építkezik; mint egy szeizmográf figyel, érzékel, megjelöli a témát, oda-vissza ugrálnak térben és időben, s ettől aztán lazábbá válik a szerkezet, de nem tördelődik szét. Bérczes minden beszélgetés elején rögzíti az adott pillanatot: az egészségi állapotot, a kezelések hatásait, vagyis a jelent, innen kalandoznak el a múltba, de a jövőről is szó esik a reményteljes gyógyulás fényében.
A könyvnek természetesen van egy kronologikus szálra felfűzhető menete is, melynek kiindulópontja a tordasi gyermekkor. A falusi környezet, a természethez kötődő élmények Cseh Tamás egész életét meghatározták. Majd jöttek a budapesti kamaszévek, az első gitár, amit egy gyufaszállal pengetett, zenélés a gimnáziumi együttesben, ne feledjük, a 60-as években vagyunk!
S aztán a pálya elindulása, az első fellépés a Kex-szel a Citadellán, majd az első lemez, a Levél nővéremnek Másik Jánossal, az első koncert a Huszonötödik Színházban, dalok, lemezek, fellépések, színházak (Katona, Bárka): a sikerek, s mindezzel együtt a törések, a legsúlyosabb, a hét éves szünet Bereményivel.
S aki mai szóhasználattal ikonná válik, azt legendák övezik, ebből is kapunk bőven ízelítőt: hogyan találkozott Bereményi Gézával, a szövegek írójával, hogyan született az első dal, az Ócska cipő, de olvashatunk az Iskola utcai albérletről, ahol Baksa Soós János egy napon ott hagyta a gitárját (disszidálásának jelzése volt ez), a pesti művésztársaságról (Szentjóby, Erdély Miklós, Bódy Gábor) és így tovább.
A hagyományos interjú köteteknek mindig van egy fejezete, amely a művész privát szféráját kutatja, tárja fel, s az olvasó lázasan keres valamiféle emocionális indíttatást az életmű vonatkozásában. Ezekről is szó esik a beszélgetések során: a Budapesthez való kötődés, a kővágóörsi és bakonybéli ház, az indiánosdi, vonzódás a régi tárgyakhoz, s természetesen a család éltető ereje mind fontos szálak Cseh Tamás életében, de valahogy azt érezzük, hogy az életforma és az életpálya nem válik ketté, szerves egészet alkot.
S mindezek után a legfontosabb kérdés megválaszolása még hátravan, mi a titka ezeknek a daloknak, miért válhatott generációk meghatározó alapélményévé.
„…a dalszerzés mindvégig megmaradhatott pusztán a belső alkotói feltételeket szem előtt tartó, ha úgy tetszik, privát ügynek. S épp ez a különleges autonómia tette lehetővé, hogy olyan közösségi élménnyé válhassanak, amely közvetlenül a privát élettapasztalatokban találja meg a kapcsolódási pontjait. A szűkre zárt Kádár-kor (és ami később belőle visszamaradt) a mindennapi reményeket és félelmeket is kompromisszumok tárgyává teszi, és ennek az élethelyzetnek a tragikomikumát a klasszikus dalokban megszólaló figura nem is annyira kimondja, mint inkább megjeleníti, a belülről ismerős tétovaság, önsajnálat vagy éppen önáltatás finom iróniával ellensúlyozott fordulataival idézi meg" - írja Keresztesi József.
S azt, hogy a dalok ma is élnek, mi sem mutatja jobban, mint hogy 2013. január 22-én - ami a Magyar Kultúra Napja is -, az Országos Széchényi Könyvtár Cseh Tamás arcai - Keresztül az életen címmel egész napos rendezvénnyel tiszteleg Cseh Tamás születésének 70. évfordulóján.


Cseh Tamás-Bereményi Géza: Utóirat

"De a pontosság miatt
közlöm, hogy szétszakadt
az egynek tűnt egész, és most minden
résznek hátra arc."


2013. január 17., csütörtök

Mészöly Miklós-díj, 2013

Győrffy Ákos író, költő kapta idén a Mészöly Miklós-díjat, amelyet január 17-én, a névadó születésének 92. évfordulója alkalmából adtak át Szekszárdon. A Mészöly Miklós Egyesület Győrffy Ákos eddigi életművének, kiemelkedően pedig a 2012-ben, a Magvető Kiadónál megjelent Haza című prózájának elismeréseként ítélte oda a díjat, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke adott át.




2013. január 14., hétfő

kortárs magyar, 2012

A latin betűk az idén is egy tucat szépirodalmi művet ajánl az olvasók figyelmébe a 2012-es kortárs magyar termésből válogatva. Természetesen nincs semmiféle rangsor, célunk az írói teljesítményeken túl a műfaji sokszínűség bemutatása. A címek alatt található linkek egy-egy kritikára, interjúra, recenzióra vagy szövegrészletre utalnak, ezzel is könnyítve a tájékozódást, s egyúttal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a kritikai műfaj internetes megjelenési formáira, bemutatni a cikkek forrásaként szolgáló portálokat, online folyóiratokat és könyves blogokat. 

Darvasi László: Vándorló sírok
Budapest: Magvető, 2012

Édes hazám: kortárs közéleti versek (összeáll. Bárány Tibor)
Budapest: Magvető, 2012

Egressy Zoltán: Kék, kék, kék: drámák
Pozsony: Kalligram, 2012

Győrffy Ákos: Haza
Budapest: Magvető, 2012

Kántor Péter: Köztünk maradjon: versek 2009-2012
Budapest: Magvető, 2012

Kemény István: A királynál: versek
Budapest: Magvető, 2012

Márton László: M. L., a gyilkos: történetek egy regényből
Pozsony: Kalligram, 2012

Oravecz Imre: Kaliforniai fürj
Pécs: Jelenkor, 2012

Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke: magyar mesék
Budapest: Magvető, 2012

Rubin Szilárd: Aprószentek: moritat
Budapest: Magvető, 2012

Sajó László: hal.doc
Budapest: L’Harmattan, 2012

Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen: elbeszélések

Budapest: Palatinus, 2012

2013. január 7., hétfő

irodalmi kalendárium, 2013


január 17. Mészöly Miklós-díj, 2013

január 22. 70 éve született Cseh Tamás énekes, előadóművész

február 15. 70 éves Oravecz Imre költő, műfordító

február 27. 100 éve született Irwin Shaw, amerikai regény-, dráma- , és novellaíró

március 15. Állami és művészeti díjak, 2013 - irodalom

március 19. 80 éves Philip Roth amerikai író

március 22. Békés Pál-díj, 2013

március 24. 75 éves Ágh István költő, író, műfordító

április 2. 80 éves Konrád György író, esszéíró, szociológus

április 8. Sziveri-díj, 2013

április 11. Költészet Napja, 2013

április 16. Aegon Művészeti Díj, 2013

április 18. XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

április 19.  Artisjus Irodalmi Díj, 2013

április 24. 100 éve született Jékely Zoltán író, költő, műfordító

május 9. 250 éve született Batsányi János költő

június 6. Szépíró Díj, 2013.

június 7. Ünnepi Könyvhét, 2013.

június 16. 700 éve született Giovanni Boccaccio olasz író, költő

június 22. 100 éve született Weöres Sándor író, költő, műfordító

július 23. 150 éve született Bródy Sándor író, drámaíró, publicista

augusztus 3. 150 éve született Gárdonyi Géza író, költő, drámaíró

augusztus 16. 85 éves Juhász Ferenc költő, szerkesztő

szeptember 3. 200 éve született Eötvös József jogász, író

szeptember 22. 150 éve született Herczeg Ferenc író, színműíró

október 5. 80 éves Gergely Ágnes költő, műfordító

október 10. 75 éves Szilágyi István erdélyi magyar író

október 12. 60 éves Parti Nagy Lajos költő, író, drámaíró

október 17. 200 éve született Georg Büchner német drámaíró

november 7. 100 éve született Albert Camus Nobel-díjas, francia író

november 24. 300 éve született Laurence Sterne angol író

december 5. 75 éves Tandori Dezső költő, író, műfordító