"Barátaim, maguk már érkezésem előtt is tisztában voltak vele, csak nem merték egymás előtt kimondani, hogy a telepen – régebben, mint másfél éve, ezt higgyék el nekem – úrrá lett… valami végzet, és minden okuk megvan rá, hogy úgy érezzék, egy visszavonhatatlan ítélet lassan beteljesedik… És maguk, barátaim, itt csoszognak e pusztulásban, távol mindattól, ami az Élet… terveik sorra kudarcba fulladnak, álmaik vakon zúzódnak szét, valami csodában hisznek, amely sohasem következik be, valami megváltót remélnek, akinek ki kéne vezetnie magukat innét… pedig tudják, hogy nincs már miben hinni, nincs már miben reménykedni, mert az eltelt évek, ugye, akkora súllyal nehezednek magukra, hölgyeim és uraim, hogy úgy tűnik, végképp elveszett a lehetőség, hogy úrrá legyenek ezen a tehetetlenségen, és ez napról napra erősebben szorongatja a torkukat, lassan már levegőt sem bírnak venni… " Krasznahorkai László: Sátántangó (részlet)


2013. június 5., szerda

A hónap verse: Tóth Krisztina: Repülő

Miféle testben jössz elém
a földi sodrásban megint?
Folyton változik alakod
a nevek örvénye szerint:
homokpart, kőarc, kisgyerek,
idegen szempár a buszon,
vagy egy utca, mit ismerek,
de a helyet már nem tudom.
Szálltam erre, mint repülő –
ha majd az leszek, integess!
Folyton elébem kerülő,
találgathatom, ki lehetsz.
Amikor ott vagy valahol,
minden a hangodon beszél.
Amikor nem vagy, üresen
ragyog a szív-nem-látta tér.
Emberruhám ha levetem,
találkozunk-e valahol?
Milyen betűkkel írsz nekem
az összefirkált ég alól?
A márvány Szaturnusz mögül
odatalálsz-e, mint a fény,
hogyha smaragdtábla leszek
a Hold fekete felszínén?

A vers Tóth Krisztina Magas labda című kötetében jelent meg.
Budapest: Magvető, 2009.

Tóth Krisztina honlapja

2013. június 4., kedd

Ünnepi Könyvhét, 2013

"Az írás: harc az angyallal. Nem kétes hát a birkózás kimenetele, más a súlycsoport, az angyal győzelme nyilvánvaló. Józan ésszel föl is kellene adni a harcot, de mi nem éber és józan állapotban, hanem, mint Jákob, álmunkban győzködünk az Ismeretlennel. Mi (mert azt hiszem, szaktársaim is) álmunkban, félálmunkban, félébrenlétünkben, vagy akár ébren tépelődve-rágódva végezzük írói munkánkat. (Munka? Egy megszállottság, melyért munkabért kapunk.) Akkor készül a "mű".
Amikor már a kezemben a toll, előttem az irkafüzet, az csak végső fázisa a munkának. Mesterség, technika, tapasztalás, rutin és szerencse. Erről nem is szeretek beszélni, mert puszta kivitelezés, és ahogy egy szöget is lehet rézsút beütni, vagy egy felhőkarcolót elfuserálni, sose tudom, mi készül a kezem alatt: elfogadható, vagy esetleg kijavítható vagy szemétre való. Ez magánügyem..."
Örkény István: Munkámról. 
In: Örkény István: A mesterség titkaiból. Budapest: Palatinus, 2003.




2013. június 3., hétfő