"Fájdalmas élmények siettették azt a lázadási folyamatot, amely tizennégy éves koromban kitört rajtam, s azóta is tart, ütemesen ismétlődő visszaesésekkel; s tudom azt is, hogy most már így lesz, amíg élek. Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)


2018. március 30., péntek

Ágh István 80 éves

Orgona-fújtató

Nagypénteki szakadt templomhajóban –
de valaha én fújtattam ezt a szótlan
orgonát, kiselejtezett imazsámolyról
tiportam a kupásra vásott fapedált,
ha a parázna-ábrás fogódzóba
nem kapaszkodom, port és botrányt
vertem volna föl szárnyaimmal,
akár a toronyból letévedt gyöngybagoly.

Pap, hívek és kántor fölött,
Istenhez legközelebb, fújtattam a
paraszt-gregoriánba tömjénfüstös,
illetlen bagófüstös levegőt,
még a tüdőkbe is, azt hittem,
még a templom is nekivetemedik,
fölfújódik, mint ama Zeppelin,
száll, száll a virágvasárnapi
lelkekkel megzsúfolva,
Mindenszentek képe a kisoltáron,
a szentély pattogzó boltja
csillaggá vágyott gyulladozni.

Repülés túlélője,
fölállok az orgonaroncsból,
föltámadok deszkába vésett nevemből,
az egész helybeli század
monogram-lajstromából,
a passió irkalapjait zsebre vágom,
legyen az Utolsó Ítéletre valami
bizonyíték: Valóban Isten fia volt ez.
Csak a nép hangja a gyermek írásban,
se Jézus, se Júdás, se Péter, se Pilátus.

Ágh István művei, szakirodalom és bibliográfia a Digitális Irodalmi Akadémián

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése