"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2014. március 8., szombat

200 éve született Szigligeti Ede, drámaíró

„Az, ruhatáram. Nincs-e abban egy szőke paróka, egy pár ritterkesztyű, cipő és pordupé, mely ha arany volna, testvérek közt is megérne száz pengőt. Egy tükör, s tudod-e, Szellemfi, hogy a hollandok egy darab tükörért gyakran nagyobb darab földet vettek meg, mint egész Bihar vármegye? S nincs-e egy pár harisnyám? S tudod-e, szellemdús kortinahúzó, hogy voltak királyok, kiknek, midőn követséget fogadtak el, a harisnyát külön kellett vinniök: tehát nem vagyok-e én gazdagabb királyoknál. S elfeledted-e, feledékeny világosító, hogy a legközelebbi vígjátékban egy milliót örököltem Indiából?”
 Liliomfi (Második felvonás, hatodik jelenet)

Szigligeti Ede – eredeti nevén Szathmáry József – 1814. március 8-án született Nagyváradon. Apja akaratára mérnökhallgató lett, ám alig kezdte el tanulmányait, gyerekkorától megmutatkozó színházrajongása egy színtársulathoz vonzotta. Az apa főbelövéssel fenyegette a tanulmányait elhagyó fiát, majd eltiltotta a családi név használatától. Így vette fel Kisfaludy Sándor regéje nyomán a Szigligeti művésznevet, s indult el a színházcsinálás útján. 1837-től haláláig, 1878. január 19-ig a Pesti Magyar Színházban (1840-től Nemzeti Színház) tevékenykedett: volt színész, ügyelő és titkár, majd dramaturg, végül a társulat igazgatója. Az első színpadi szerző, aki meg tudott élni írói honoráriumából, alkotói elismerését mutatja, hogy tagja volt az Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak is.

„…nem teremtett stíluskorszakot, hanem befogadó: a világ színjátszásának új törekvéseit és a magyar fejlődés igényeit hatásosan, naprakészen egyesítette. Kiváló színpadismerettel és gyarapodó rutinnal dolgozott. Minden drámai műfajban alkotott” - írja Kerényi Ferenc.
Közel 120 színművéből (Szökött katona, A nőuralom, A lelenc) kevés maradt fent, legnagyobb sikerét  a Liliomfi-val aratta. A művésztéma ábrázolása kedvelt volt a romantika korában, a vígjátéki hagyományokra épülő mű alapját a szerepjátékok és félreértések zavara, a szerelmi s más cselszövések adják. A darabot 1849. november 11-én (csak néhány héttel vagyunk Arad után) nyújtotta be a Nemzeti Színházhoz, a bemutatóra december 21-én került sor. A színpadi sikeren túl (a kiegyezésig mintegy 40-szer játszották) jelentősége abban áll, hogy vele Szigligeti kiteljesítette a magyar népszínművet.


 A Liliomfi kedvelt darabja lett a színpadoknak, s hálás szerepek sorát kínálta a kezdő vagy a pályájuk csúcsán lévő színészeknek. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Színházi Adattárában végigböngészhetjük az 1949 utáni előadásokat a teljes szereposztással együtt, s elolvashatjuk a bemutatókról tudósító írásokat is. Olyan emlékezetes produkciókat találunk itt, mint az 1950-es Madách vagy a 1962-es Katona József Színház-beli bemutató. Az 1950-es előadásban Gyuri szerepét Darvas Iván játszotta, ám néhány év múlva már Liliomfi szerepében találkozhatott vele a néző a filmvásznon. Az 1954-ben bemutatott filmet Makk Károly rendezte, s a szereposztás parádés volt: Camillát Dayka Margit, Erzsit Ruttkai Éva, Szellemfit Pécsi Sándor játszotta. A film elevenen hatott az 50-es éveket jellemző mozgóképi világban, a pályája elején lévő Makk Károly rendezői koncepciója összetalálkozott a mű megőrzött frissességével.
„…A Liliomfi szökőkútként habzó és csillogó rendezői ötletei a nagy cél alárendeltjei. Létük egyetlen forrása, hogy világosabbá és drámaibbá tegyenek egy-egy helyzetet, vagy, a színész alkatának és szerepének ismeretében, mélyebbé és gazdagabbá varázsolják a színészi játékot” - írta Örkény István a Csillag 1955. márciusi számában.


2012. október 5-én volt a Liliomfi legújabb bemutatója a budapesti Örkény Színházban.
A művet a Mohácsi testvérek (Mohácsi István dramaturg, író, Mohácsi János rendező)  dolgozták fel, szétszedték, majd újra összerakták Szigligeti darabját, új szereplőkkel, jelenetekkel bővítették, a karaktereket átértelmezték, s a szöveget aktualizálták: közéleti áthallások, irodalmi idézetek, szóviccek, poénok kavarognak a színpadon, s a legkülönbözőbb színházi műfajok vonulnak fel. A színészek tobzódnak ebben a gazdag nyelvi és színpadi világban, s olyan elsöprő alakításokat láthatunk, mint Gálffi Lászlóét Szilvai Tódor vagy Für Anikóét Kamilla szerepében.
 „A színházban igazából az a fontos, hogy egy előadás mennyire élő organizmus, mennyire javítja magát, mennyire van saját élete - mondja Mohácsi János, s ez az előadás, ahogy korábbi rendezései is, bizonyították ezt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése