"Fájdalmas élmények siettették azt a lázadási folyamatot, amely tizennégy éves koromban kitört rajtam, s azóta is tart, ütemesen ismétlődő visszaesésekkel; s tudom azt is, hogy most már így lesz, amíg élek. Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)


2012. október 14., vasárnap

Nádas Péter 70 éves


"Amikor tizenhat éves koromban írni kezdtem (akartam, óhajtottam, szerettem volna), s ennek immár tizenhét éve, (akkor) úgy tűnt (azt hittem, azt képzeltem), hogy mindent meg kell (meg lehet) írnom. Nem csak a saját szobámat, a kutyámat (megdöglött), a macskámat (nem volt), a lányt, akibe éppen szerelmes voltam (-nek hittem magamat), és a lány anyját (idegbeteg), apját (mostoha), testvérét (alkoholista), hanem meg kell (lehet) írnom azt is, amit még nem ismerhetek (képzelet, jövő idő). És éreznem (látnom) kellett, hogy (bennem) valami nem stimmel, hiszen az, amit még nem ismerhetek, jobban izgatott annál, amit akkoriban már ismernem megengedtetett. Úgy határoztam tehát (akkoriban, határozatlanságomban), hogy (első lépésben) mindent (bármit) megismerek, hogy aztán megírhassam (ezt a valamit). (S nem vettem észre, hogy ezen a ponton fordul majd kedélyes elmebajomba életem.) Mert én (természetesen) még a megismerés előtt írni akartam. Vagy legalábbis közben. Ezért (második lépésben) úgy határoztam, hogy életemet párhuzamosítom az írással. Következésképpen úgy mentem az utcán, vagy feküdtem az ágyon, hogy közben arra gondoltam: megyek az utcán (megy az utcán), fekszem az ágyon (fekszik az ágyon). Csakhogy hiába gondoltam el a saját életem (miközben éltem), azt leírni mégsem volt hitem, mert arra gondoltam (mondták is sokan), hogy a mások élete (amit megélni nem tudok) fontosabb (talán). Csak az a kíméletlen erő, amely valamit szorít (szívet, gyomorszájat, lelket, lélegzetet-vissza stb.) maradt azoknak az éveknek bizonyosságaként. És a (mindent) megismerés vágya (makacs kényszerképzet). Ez az életforma (játéktudathasadás) persze némiképpen akadályozott abban, hogy mindent (bármit) megismerhessek. Mégis éltem. (És valamit mégiscsak megismertem.) Bár tulajdonképpen akkor sikerült először megírnom (leírnom, megfogalmaznom) valamit (valami félrevezetően kereket), amikor szorongásom (magam miatt) már olyan nagy volt, hogy mindazt elfelejtettem, amit meg akartam írni."

Cím nélkül, címzett ismeretlen
In: Talált cetli és más elegyes írások
Pécs: Jelenkor, 1992.

Nádas 70 

- életrajz, művek, szakirodalom a DIA-n
 
- fotók, interjúk, szövegek az Írólap-on

- Nádas Péter bibliográfia 1961-1994.

 - kiállítás a PIM-ben

- Nádas Péter 70 - Konferencia és felolvasás



Winkler Nóra interjúja.
MTV Kultúrház.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése