"Fájdalmas élmények siettették azt a lázadási folyamatot, amely tizennégy éves koromban kitört rajtam, s azóta is tart, ütemesen ismétlődő visszaesésekkel; s tudom azt is, hogy most már így lesz, amíg élek. Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)


2015. december 6., vasárnap

Bertók László 80

  
 Fölemelkedik, lebeg

  Megfogni, összerakni: pillanat
  műve a szerkezet. Fölemelkedik,
  lebeg a gubanc fölött. Simítani,
  igazítani! Megkönnyebbülni,
  hogy íme! S hogy mégsem. Hogy
  nincs vége, azért sem! Csak
  ki kell, ki kellett várni. El kellett
  kapni a szárnyát. A szárnya alatti
  levegőt. Az érzést, hogy a
  markodban van. S aztán már
  nem is gondolni rá, csak
  eltűnni benne. Belefeledkezni a
  mozdulataiba. A végtelen
  szöszmötölésbe, az érzékek
  közötti résbe. Életbe. Kozmoszba.
  Semmibe. Beleveszni a
  bizonytalanba, az egyetlen
  kapaszkodóba. A hökkenetbe,
  hogy eljön, lám, eljöhet.
  A hintába, ahogy egyik szó
  hirtelen meglöki a másikat,
  s játszik megint a világ.
  Az utolsó porszem önfeledt
  lebegésével jutni el az
  átjárható falig.
      
Bertók László a Digitális Irodalmi Akadémián.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése