"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2012. október 3., szerda

Jean-Jacques Rousseau: A magányos sétáló álmodozásai

1776 októberében Rousseau-t Párizs környéki növénygyűjtő sétája közben fellökte egy kutya, beverte a fejét és eszméletét vesztette. Már halálhírét keltették, de felépült sérüléseiből, s decemberben belekezdett A magányos sétáló álmodozásai írásába. A mű nem más, mint a Vallomások folytatása, egyfajta belső napló, a Párizs környékén tett botanikai séták közepette számba veszi élete legfontosabb történéseit:

„Eltűnődve azon, milyen lelkiállapotban töltöttem életem különféle szakaszait, rendkívül meglep, mekkora aránytalanság mutatkozik sorsom valamennyi fordulata s a szokásos jó vagy rossz érzések között, melyeket az adott helyzetekben tapasztaltam. Meghitt és tartós jó érzésnek úgyszólván semmi kellemes emléke nem maradt a szerencse kurta időszakaiból; másrészt valahányszor nyomorúságot mért rám az élet, úgy tetszett, mintha állandóan eltelnék gyöngéd, meleg és édes érzésekkel, amelyek gyógyírt nyújtottak vérző szívem sebeire s fájdalmát szinte gyönyörré változtatták, most pedig csakis ez a kedves emlék tér vissza, s az ugyanakkor elszenvedett bajokra nem emlékszem. Úgy tűnik föl, hogy jobban élveztem a létezés örömét, hogy valójában többet éltem, amikor érzéseim a sors kényszeréből mintegy a szívem köré tömörültek, s nem szívták fel őket az emberek megbecsülésének önmagukban véve igen kevéssé becses tárgyai, bár akiket boldognak szoktak hinni, csak ezekkel foglakoznak.”
Nyolcadik séta

1778 júniusában meghalt Voltaire, Rousseau június 12-én fogott hozzá a Tizedik séta megírásához, de ezt már nem tudta befejezni, 1778 július másodikán reggeli sétája után érte a halál.
Élete és munkássága csupa ellentmondás, egész életében úton volt, néhány évnél tovább nem tartózkodott sehol. Talán kevesen tudják, hogy zenével is foglakozott, daljátékokat írt, s volt idő, amikor kottaírásból élt. Megírta az Emil, vagy a nevelésről című művét, miközben mind az öt gyermekét lelencházba adta, s ma a gyermek és ifjúsági irodalom nagy sikere idején felkapjuk a fejünket annak láttán, hogy 12 éves korig nem ajánlotta a gyerekeknek az olvasást, egyetlen művet szorgalmazott csupán, Defoe Robinson Crusoe-ját.
1756-ban írt levélregénye, Az új Heloise, Julie és Saint-Preux szerelmének története megteremtette a szentimentális regényt. A könyvnek akkora sikere volt, hogy 1760 és 1800 között hatvan kiadás látott napvilágot, bár példányszámokról nincs tudomásunk. „Voltak olyan érzékeny lelkek, akik nem merték még egyszer kézbe venni, olyan nagy hatást gyakorolt rájuk, amikor először olvasták”, írta egy korabeli szerző.
Legnagyobb művének azonban a Vallomásokat tartják, ami több egy önéletrajznál, élete történetének dokumentálásán túl a személyes hang és közvetlenség ismeretlen az addigi irodalomban, s olyan újításokat alkalmaz, mint az időrend felbontása, az alkotó tudat alatti énjének feltárása, s ezzel, nemhogy a romantika előfutárává válik, hanem egészen Proustig mutat előre az időben.
Az alábbiakban, a közelmúltban megjelent Rousseau-tanulmányokra szeretnénk felhívni a figyelmet. Elsőként a francia író és kritikus, Maurice Blanchot írását kell megemlíteni, kinek életművét a Kalligram Kiadó jóvoltából ismerhettük meg az elmúlt években.
Gorilovics Tivadar fordításában olvashatjuk a Levelek Zsófiához egyes részleteit. Rousseau Sophie d’Houdeot grófnéhoz írt levelei nemcsak egy reménytelen szerelem szálait villantják fel, hanem Rousseau világnézetéről és eszméiről is keresztmetszetet kaphatunk.
Imre László Rousseau szellemi és irodalmi hatását vizsgálja, előbb világirodalmi kitekintésben, megtudhatjuk, hogy Tolsztoj miért viselte a nyakában Rousseau arcképét a szentképpel együtt, majd Kármán Józseftől Jókain át Németh Lászlóig kitér a magyar vonatkozásokra is.
Borbély Szilárd Csokonai A füredi parton című versét elemezve helyezi el a költő életművében a rousseau-i gondolatokat.  
Marsó Paula és Kiss Viktória tanulmányai az irodalom és filozófia kölcsönhatásának vizsgálata mellett a modern irodalmi irányzatok szemszögéből világítanak rá az életműre.

Maurice Blanchot: Rousseau
In: Műhely, 2012. 3. sz.

Marsó Paula: „Rendkívüli nehézség”: Rousseau. Az írás problémája
In: Műhely, 2012. 3. sz.

Jean-Jacques Rousseau: Levelek Zsófiához (Részletek)
In: Nagyvilág, 2009. június

Gorilovics Tivadar: Jean-Jacques Rousseau és a Levelek Zsófiához
In: Nagyvilág, 2009. június

Imre László: Rousseau paradoxonjai
In: Nagyvilág, 2009. június

Borbély Szilárd: Russzó sírja
In: Nagyvilág, 2009. június

Marsó Paula: Rousseau költői emlékműve – a Saint Pierre-sziget
In: Jelenkor, 2009. március

Marsó Paula – Kiss Viktória: A magányos sétáló álmodozási: a tanúskodás filozófiája, a narratív identitás és az érzelmek legitimitása Rousseau-nál
In: Filozófia és irodalom (szerk. Bárány Tibor, Rónai András)
Budapest: JAK-L’Harmattan, 2008.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése