"Fájdalmas élmények siettették azt a lázadási folyamatot, amely tizennégy éves koromban kitört rajtam, s azóta is tart, ütemesen ismétlődő visszaesésekkel; s tudom azt is, hogy most már így lesz, amíg élek. Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)


2012. június 6., szerda

Szépíró Díj, 2012

A 2012. évi Szépíró Díjat Bodor Ádámnak (próza), Villányi Lászlónak (vers) és Margócsy Istvánnak (esszé/tanulmány/kritika) ítélte oda a Szépírók Társaságának tagjai által választott háromtagú kuratórium. A díjakat Csaplár Vilmos, a Társaság ügyvezető elnöke és Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó és Könyvesház-lánc tulajdonosa (a díj szponzora) adta át június 6-án a Lotz Teremben. A díjazottakat Selyem Zsuzsa, Tábor Ádám és Tarján Tamás méltatta. 

Bodor Ádám: Verhovina madarai  (Magvető, 2011)

Villányi László: Ámulat (Orpheusz, 2011)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése