"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2012. május 27., vasárnap

Jégszakadás - kiállítás a Néprajzi Múzeumban

„Mit keres itt az ember? Miért nem marad ott, ahol ragyogó kék égről pazarul ontja fényét, melegét a napsugár a viruló pálmákra, ahol kusza összevisszaságban gázol egymáson keresztül-kasul a forró égövi őserdők növényrengetege, ahol fáradság nélkül hullik ölébe az édes gyümölcs? Talán azért, mert itt kevesebb az ember? Talán, mert több a magány? Mindenestre megvan ennek a zord világnak is a szépsége, varázsa. Milyen nagyszerűek az arktikus szigetek sziklabércei, a sziklákon lekúszó gleccseróriások, a hangtalan, végtelen hómezők, a szörnyű, recsegő jégtorlaszok, a csendesen úszó jéghegyek, vagy a feltört jégpáncél nyílásán kéklő, csodálatos tenger!”
Cholnoky Jenő: A jégvilág (1914) 


Jégszakadás - Klímaváltozás és annak emberi következményei Grönlandon címmel kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban. A tárlat 2012. április 17-től június 24-ig tekinthető meg. A Dán Kulturális Intézet szervezésében megvalósuló kiállítás az író és fotográfus Jorgen Chemnitz fotói és videointerjúi segítségével azt mutatja be, hogy a híres fjord közelében lévő város, Ilulissat lakói hogyan élik meg mindennapjaikban a klímaváltozás következményeit.


Az 56 kilométer hosszú és átlagosan 7 kilométer széles Ilulissat-fjordot (UNESCO Világörökség része) keleti végénél a Jakobshavn-gleccser, bolygónk egyik legnagyobb és legaktívabb gleccsere táplálja. 1950 és 2002 között stagnált a gleccserzóna határa, 2002-ben azonban a jéghatár összeomlott és 12 km-rel visszahúzódott. A gleccserről évente 35 köbkilométer jégtábla szakad le, ami naponta 86 millió tonnát jelent. A Déli-sarkvidék után Grönland rendelkezik a világ legnagyobb szárazföldi édesvíztartalékával. Ha a Föld átlaghőmérséklete 3,1 Celsius-fokkal megemelkedne, Grönland jege teljesen elolvadna. Ha elolvadna a sziget jégtakarója, akkor 7,2 méterrel növelné a világtenger szintjét.  A legújabb becslések szerint azonban már az 1,6 Celsius-fokos növekedés is pusztító hatással lehet a sziget jégtömegére. Ha nem sikerül korlátozni az üvegházgázok kibocsátását, a jégtakaró egyötöde már a következő ötszáz évben, míg a maradék a következő kétezer éven belül elolvadhat. Bár a teljes jégolvadás kockázata távolinak tűnik, a kutatók szerint vizsgálataik jól rávilágítanak a jégtakaró sérülékenységére.



A kiállítóterembe lépve szuggesztív tekintetű arcok fogadnak bennünket. Falakra feszített fekete-fehér portréfotók. Nagymama unokáival, egy kislány, egy baseballsapkás kamasz, egy házaspár: a mai Grönland lakói. De nemcsak az arcok, vallomásaik is szuggesztívek, a kép melletti feliraton, néhány személyes mondatot olvashatunk arról, hogyan élik meg a felmelegedés hatásait.
"Nem tudok semmit a globális felmelegedésről, de nem értem, miért vannak pocsolyák hó helyett, mikor meggyújtjuk a karácsonyfa fényeit"- mondja egy kisfiú.
A statikus képeket és szövegeket tovább árnyalja és mélyíti 23 videointerjú: a mozgó kép és hang segítségével immár élőben ismerhetjük meg Ilulissat lakóit. Különböző korú, foglakozású emberek beszélnek arról, hogy szakmájuk szempontjából milyen változásokat érzékelnek az időjárásban.

(Jorgen Chemnitz fotója)

Egy idősebb férfi arról számol be, hogy míg a 60-as években már októbertől volt jég, manapság csak januárban jelenik meg, s már csak egy olyan hét van, amikor -25 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, s a tenger még télen sem fagy be, bár ez kedvező hatással van a halászatra, mert most már állandóan ki lehet hajózni. De nem kedvez az utaknak, mondja a mérnök, mert a permafrost (örökfagy) 3 km-rel csökken, a víz miatt az utak megsüllyednek, s újra kell építeni a teljes közúthálózatot. A muzeológus az egyre több virágban gyönyörködik, a tanárnő diákjaival a szigetre újonnan betelepült állatokat vizsgálja. Az állatorvos arról vall, milyen új betegségek jelenhetnek meg a szánhúzó kutyáknál a melegebb idő hatására. Persze megjelentek a katasztrófaturisták, mondja az idegenvezető, akik azért keresik fel a helyet, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzenek a klímaváltozás hatásairól.
A legplasztikusabb annak a kamaszfiúnak az elbeszélése, kinek évei számából fakadóan igen rövid idő áll rendelkezésére a változások érzékelésére, azt meséli, hogy míg gyermekként télen melegen kellett öltözni, ma legtöbbször elég egy könnyű dzseki, kutyaszánnal már nem lehet eljutni a szomszéd faluig, a narválok sem jönnek olyan közel a parthoz, az éhes jegesmedvék pedig a kukában keresnek élelmet maguknak. Az utolsó interjúalany, egy lelkészasszony a világnak üzen: határt kellene szabni a fogyasztásnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése