"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2012. február 22., szerda

300 éve született Bod Péter, irodalomtörténész

„Nyelvünk és nemzeti irodalmunk szeretetével, hathatós buzdító szavaival felrázta a nemzetet önfeledt letargikus álmából” –írta Orbán Balázs Bod Péterről, a sokoldalú tudósról és református lelkészről, aki 1712. február 22-én született Felsőcsernátonban. Iskoláit a nagyenyedi kollégiumban végezte, majd patrónusa, Bethlen Kata támogatásával a leydeni egyetemen tanult. Hazatérvén pappá szentelték, egyházi szolgálatait Nagyenyeden, Olthévízen, majd haláláig a magyarigeni eklézsiában végezte.
Érdeklődése rendkívül sokoldalú volt, már Bethlen Kata könyvtárának gondozójaként lehetősége nyílt arra, hogy tanulmányozhassa a kiemelkedő magyar nyelvű tudományos műveket, kéziratokat, külföldi historikus munkákat. Látóköre így tágult a református hagyományoktól a világi munkákig, az erdélyi műveltség gyökereitől a teljes magyar kultúráig. Foglalkozott teológiával, egyháztörténettel, államismerettel, világi történettel, nyelvtudománnyal és irodalomtörténettel, írt anekdotagyűjteményt, sajtó alá rendezett kéziratos munkákat.
Irodalomtörténeti szempontból munkái közül kiemelkedik a Magyar Athenas (Nagyszeben 1766), a legelső írói lexikonnak tekinthető mű, 500 író életrajzát tartalmazza. A gyűjtemény ma is forrásértékű, számos, azóta elveszett könyvről egyedül az ő leírásából tudunk. Jelentősége még abban áll, hogy az egyházi szempontok helyett a nemzetit, a latin nyelv helyett a magyart helyezte előtérbe.
Másik kiemelkedő munkája a Szent Bibliának históriája (Nagyszeben 1748), az első magyar irodalomtörténeti monográfia. A Biblia egyetemes kiadásainak és kéziratainak áttekintése  után az  utolsó fejezetben a magyar bibliafordítások és kiadások történetét dolgozta fel.
1769. március 3-án hunyt el Magyarigenben, halálát egy balesetben szerzett seb okozta, amelyről így ír Önéletírás című munkájában:
„A szőlőben egy szőlővesszőt kezdvén tisztogatni egy igen éles kacorral, a bal kezemet erősen megvágám. Hamarjában beköttetém a keszkenőmmel, s hazajövék, de idehaza a vérnek folyását meg nem állíthatván, reggeli tíz vagy 9 órától fogva estvéli majd 6 óráig elfolya a vérem úgyannyira, hogy már az életem utolsó órája is majd lefolyna. Élesztgetvén holmi spiritusokkal, s a szörnyű nagy izzadásban s változásban a vér folyása is megállván, úgy kezdék helyreállani lassan. Kötötték sokfélével, végre gelesztákat szedvén és ecetbe s égett borba vetvén, azokat kötötték a sebre, s úgy állott el a folyása. Szombaton estvétől fogva nem is oldottam ki hétfőn reggelig; jól nyugodván alatta, az ágyban is kezdettem forrasztatni. Isten kiváltképpen való kegyelmességének tartom, hogy akkor és ezen casus által meg nem holtam, mert bizonyosan rosszakaróim reám fogták volna, hogy magam öltem meg magamat, és holtom után elmocskoltanak volna.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése