"Barátaim, maguk már érkezésem előtt is tisztában voltak vele, csak nem merték egymás előtt kimondani, hogy a telepen – régebben, mint másfél éve, ezt higgyék el nekem – úrrá lett… valami végzet, és minden okuk megvan rá, hogy úgy érezzék, egy visszavonhatatlan ítélet lassan beteljesedik… És maguk, barátaim, itt csoszognak e pusztulásban, távol mindattól, ami az Élet… terveik sorra kudarcba fulladnak, álmaik vakon zúzódnak szét, valami csodában hisznek, amely sohasem következik be, valami megváltót remélnek, akinek ki kéne vezetnie magukat innét… pedig tudják, hogy nincs már miben hinni, nincs már miben reménykedni, mert az eltelt évek, ugye, akkora súllyal nehezednek magukra, hölgyeim és uraim, hogy úgy tűnik, végképp elveszett a lehetőség, hogy úrrá legyenek ezen a tehetetlenségen, és ez napról napra erősebben szorongatja a torkukat, lassan már levegőt sem bírnak venni… " Krasznahorkai László: Sátántangó (részlet)


2019. november 9., szombat

75 éve halt meg Radnóti Miklós

75 éve, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós. A költőre az Októberi erdő című versével emlékezünk. A vers 1938-ban, a Meredek út című kötetben látott napvilágot. A Meredek út - Radnóti életében megjelent utolsó kötete - 1938. december elején jelent meg a Cserépfalvi Kiadónál. A Magyar Bibliophil Társaság Az év legszebb könyve címmel tüntette ki.

„A Meredek út Radnóti költészetének alakulása szempontjából kitüntetett kötet: azt a pillanatot rögzíti, amikor a gyerekkori haláltrauma feldolgozása végéhez közeledik, és az alatta érlelődő másik, háborús haláltudat felszínre tör és átveszi a főszólamot. (…) A magánéleti traumára az évek rárakták a külvilág hordalékát, mindaz a fenyegetettség, amit egy zsidó vallású családba született magyar állampolgárnak el kellett viselnie, Radnótinál traumatikus halálélménybe fulladt” - írja Ferencz Győző a Radnóti Miklós élete és költészete (Budapest, Osiris Kiadó, 2009.) című monográfiájában.


Októberi erdő 

A bokron nedves zűrzavar
a tegnap még arany avar
barna sár lett a fák alatt,
férget, csigát, csirát takar,
bogárpáncélt, mely széthasadt;

hiába nézel szerteszét,
mindent elönt a rémület,
ijedt mókus sivít feléd,
elejti apró ételét,
ugrik, – s a törzsön felszalad;

tanulj hát tőle, védd magad,
a téli rend téged se véd,
arkangyalok sem védenek,
az égen gyöngyszín fény remeg
s meghalnak sorra híveid.

1937. január 17.


               

90 éve született Kertész Imre, Nobel-díjas magyar író


90 éve született Kertész Imre, Magyarország első Nobel-díjas írója. Az alkotóra  a 2006-ban megjelent K. dosszié című önéletrajzi munkája bemutatásával emlékezünk.

„… az egyetlen olyan könyvem, amelyet inkább külső indíttatásra, semmint belső késztetésből írtam: egy annak rendje és módja szerinti autobiográfia. Ha azonban elfogadjuk Nietzsche javaslatát, aki a regény műfaját a platóni dialógusoktól eredezteti, az Olvasó valójában egy regényt tart a kezében”- írja Kertész Imre a könyv előszavában.

A mű keletkezéstörténete a következő. A 2002-ben Nobel-díjat kapott szerző életét és munkásságát bemutató kötetet tervezett a  Magvető Kiadó, melyhez Hafner Zoltán szerkesztő 2003-2004-ben egy  életinterjút  rögzített az íróval; az ebből született kézirat késztette  Kertész Imrét arra, hogy a szöveget átdolgozva önálló irodalmi művet alkosson.


A fejezetekre nem tagolódó könyvben a párbeszédes formát megtartva, a szerző mintegy megkettőzi önmagát, így esik szó életének fontosabb csomópontjairól, olvasmányairól, alkotói pályájának főbb állomásairól úgy, hogy a műveiből idézett kulcsszövegekre is folyamatosan reflektál, keresve a választ az élet és irodalom, valóság és fikció szétválaszthatatlanságának nagy kérdésére.

„A legnagyobb problémát persze az első regényem okozta, a Sorstalanság, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy sokan megírták már, amelyek között nagyon sok rossz változat volt, és egy-két jó. De a lényeg az volt, hogy nem szabad azonosulni. Jól kellett ismerni a nyelv határait. Nagyon világosan kellett tudni azt, hogy az, aki itten beszél, nem egy valódi hús-vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van. Tehát csak nyelv és semmi más. És ez az a törvény, amely fegyelemben tart, és amelyet átlépve idegen szövegek keletkeznek. Ez jó és világos kontroll, csak nehéz. Úgyhogy a Sorstalanság megírása közben néha évek teltek el két fejezet között. Nem tudtam beilleszkedni abba a stílusba. Mondom, az elsődleges az, hogy aki beszél, az irodalmi figura, az csak egy nyelv, nem hús-vér valóság. És ahogy hús-vér valósággá próbáljuk tenni, elfuserálódik az egész.”


 "A halál kiszámíthatatlan, de megcsináltam az életművemet."
Friderikusz Sándor interjúja.
2014. 09. 04.


Kertész Imre a DIA-n: életrajz, digitalizált művek, bibliográfia és szakirodalom

Kertész Imre Intézet honlapja

Sorstalanság - hangoskönyv

2019. november 5., kedd

70 éves Kántor Péter

A könyvespolc előtt

Az ördög súgta nekem egy napon,
vagy egy túlbuzgó angyal inkább, igen,
egy olyan, aki folyton terveket sző
az emberek javára állítólag,
ne halogasd tovább, súgta az angyal,
mire vársz? egyszer meg kell tenni úgyis,
gyerünk, selejtezd ki a könyveid!
És nekiveselkedtem mint Toldi Miklós
annak a recsegő könyvespolcnak.
Megpróbáltam kiselejtezni a könyveimet,
muszáj, gondoltam, ha nehéz is,
de mégis, a jövő érdekében,
hogy legyen helye a jövőnek,
hogy tudjam hova tenni, ha jön.
De hiába erőlködtem, nem sikerült,
nem tudtam kiselejtezni egy darabot se.
Talán mind annyira tetszett, azért?
Á, nem! De ahogy beleolvastam
ebbe is, abba is, amabba is,
elkábultam és megszédültem,
rám tört a gyengeség, mellbe vágott,
akár a tavaszi fáradtság,
az a sok fohász, sok akarás
nyomot hagyni, valami nyomot hagyni.
De hát muszáj-e nekem választani
dadogás és dadogás között?
Ugyan, hagyd a csudába az egészet,
súgta a fülembe az ördög.
Nincsen jobb dolgod? Nincs fontosabb?
Ne törődj a selejtezéssel,
majd megteszi helyetted valaki más,
bízd a holnapra a holnapot,
nem muszáj folyton rendet tenni,
kergetni folyton az igazságot,
minek gyötörnéd magad ezzel?
Majd megpróbálod egyszer máskor.
Körülöttem könyvtéglahegyek.
Bontási terület? Építési?
Szeretnék beköltözni egy toronyházba?
Egy kertre nyíló nyári lakba?
Meghúzódni a hideg elől?
A meleg elől? Ajtót nyitni?
Mit szeretnék? Nagy, tágas teret?
Lerogyni, felpattanni a tükör előtt?
Ex tempore, ó mennyi blabla,
beleolvastam ebbe, abba,
arcok villantak fel előttem,
láttam kíváncsi tekintetet,
csillogó és zavaros szemet,
örök fiatalt, görnyedt hátat,
meztelen mellet, mezítlábat,
lázadót és szimpla hőbörgőt,
hajlékkereső hajléktalant,
láttam bohócot, didergő dívát,
és elkábultam és megszédültem,
és visszadugdostam mindet sorban
oda, ahol eddig is voltak,
egymást gyűrve, taszítva, szítva,
egymás hegyén-hátán szorongva
abban a poros öröklétben,
azon a recsegő könyvespolcon.

A vers a Köztünk maradjon: versek 2009-2012. (Budapest, Magvető, 2012.) című kötetben jelent.

Kántor Péterről

2019. október 11., péntek

Margó-díj, 2019

2018-ban a Magvető Kiadónál  megjelent, a Vak majom című regényéért Fehér Boldizsár vehette át a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az irodalmi fesztivál megnyitóján október 10-én, a Várkert Bazárban.





interjú: A könyv, ami még véletlenül sem olyan, mint az első palacsinta – interjú Fehér Boldizsárral

kritika: Klajkó Dániel: Lupus in Fabula. (Revizoronline, 2019. 07. 02.)

részlet: Fehér Boldizsár Vak majom - részlet, (Litera.hu)






"A Vak majom egy kifordított fejlődésregény, a főszereplő ugyanis megkap mindent, mégis összeomlik az élete. Érdekes módon azonban éppen ez mozdítja ki abból a passzív és céltalan állapotból, amibe kényelmesen belesüppedt. Az alapvető életfilozófiája ugyanis sokáig az, hogy ha nem csinál semmit, nem is ronthat el semmit. Csakhogy a világ nem így gondolja, saját felelősségére pedig csak az ébreszti rá, hogy belekeveredik egy nagyon bizarr pszichológiai kísérletbe, amelyet két Nobel-díjas boldogságkutató talált ki." (Könyvesblog)

2019. szeptember 18., szerda

„Vad szerelmese az őrült morfiumnak” 100 éve halt meg Csáth Géza


„Keresem-e a gyönyört? Keresem-e az igazságot? Keresem-e a művészetet? Lehet-e reményem, hogy valaha találok valamit is?” (Csáth  Géza)

Csáth Géza, író, zeneesztéta, orvos, családi nevén Brenner József 1887. február 13-án született Szabadkán. Apja, dr. Brenner József ügyvéd, anyja Decsy Etelka korán meghalt szívbetegségben. Apja későbbi feleségével, Budanovits Ilonával együtt nevelte. Testvére, Brenner Dezső később Jász Dezső néven publikált, apai ágon unokatestvére pedig Kosztolányi Dezső, akit Dide, Desiré néven emleget Naplóiban.
1896-ban kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, már gyerekként jellemezte három terület párhuzamos művelése (irodalom, képzőművészet, zene), ami miatt később Kosztolányi „hármas-művésznek” nevezte unokaöccsét. Írásai 1903-ban – zenekritikusként mutatkozott be – jelentek meg először a Bácskai Hírlapban.

„Péntek! Ma születésnapom volt, gyönyörű nap! Fájdalmas emlékek fűződnek a mai és az ezelőtt 16 év előtti naphoz. Édesanyámnak okoztam fájdalmat és örömet, neki és apámnak ugyanakkor, ámbár azt se nagyot. Idétlen voltam. „Nem marad meg” – mondta az orvos. És mégis élek. Sok keserűséget értem meg később, különösen az elmúlt időkben. Nem fájdalmak, üresség a lélekben, ez kínzott. Sokat örültem gyerekkoromban. Most mindig kevesebb és kevesebb az öröm.”
(Cs. G. Napló, 1903. február 13. péntek)

Csáth Géza, Kosztolányi és Brenner (Jász) Dezső

Nyolcadikos gimnazistaként, önképzőköri ülésen fölolvasta A kályha című elbeszélését, az írásért dicséretet kapott, a szöveget elküldte Bródy Sándornak, aki biztatta.
Érettségije, majd sikertelen zeneakadémiai felvételije után a budapesti orvostudományi egyetemre iratkozott be. A zenétől nem távolodott el, 1906 őszétől 1909 tavaszáig a Budapesti Napló zenekritikusa volt, 1908-ban pedig megjelent első novelláskötete, A varázsló kertje.
1909-ben kapta meg orvosi diplomáját, majd Budapesten, a Moravcsik-féle ideg- és elmeklinika gyakornoka lett. Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója.
1910-től 1913-ig több fürdőhelyen (Stósz, Stubnyafürdő, Palics) tevékenykedett orvosként, az ótátrafüredi praxis alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, Jónás Olgával.
Ezekben az években rendkívül tevékeny alkotóművészként is: 1910-től 1912 ig a Világ zenekritikusa, Janika és Hamvazószerda című darabját a Magyar Színház tűzi műsorára, s 1911-ben a Délutáni álom, a következő évben pedig a Schmidt mézeskalácsos című novelláskötete jelenik meg.

„Fellapozhatjuk-e Csáth szövegeit anélkül, hogy a lényét, sorsát, szellemét őrző nyelvből ne éreznénk ki a szenvedélynek, az energiának, az ártatlanságnak s tragikusan mély érzékenységének a lélegzetét s légszomjait? Művészi világának és világélményének megközelítése aligha tűnne számomra e pillanatban lehetségesnek, ha nem kísérelném meg annak a nehezen körvonalazható hálónak felfejtését, melyet Csáthnál a lélek, a szellem és a formák összefüggése jelent. Ami mindebből megérzékített, tehát tapintható, az ezen összefüggéseknek szintaxisa, a szellemiségnek a szerkesztésbe projektált, abban inkarnálódó rendszere.”
Thomka Beáta: A kárhozat grammatikája (Üzenet, 1987. 1-3. sz.)


                      

Csáth 1910. április 20-án hajnalban használ először morfiumot, miután egy orvos tévesen tbc-t diagnosztizált nála. 1913-ra erős morfiumfüggőségét nem tudja kordában tartani, ősszel bevonul a Liget Szanatóriumba elvonókúrára. A kezelés sikertelenségét újabb novelláskötetének (Muzsikusok) megjelenése oldja.
1914-től katonaorvosi szolgálatra hívják be, s miután kiderül morfinizmusa, felülvizsgálatra, majd elvonókúrára küldik, hosszabb időre szabadságolják, 1917-ben végleg fölmentik a katonai szolgálat alól. Ezután Regőcén, majd Földesen vállal orvosi állást.

„Leírhatatlanul sokat szenvedett. Vértanútestén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta, és szíjakkal kötötte át a lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon. Így dolgozott. évekig. Naponta ellátta orvosi teendőit a kis bácskai faluban, és míg lehajtott fővel ballagott a biztos halál felé, sok-sok embernek adta vissza egészségét. Hogy milyen helyzetbe került, azt az utolsó hónapjáig nagyon jól tudta. Néha azt is, hogy nincs belőle kivezető út. Mint orvos, figyelte magát, és kísérletezett a testével. Váltogatta a mérgeit, a morfiumot a pantoponnal és az ópiummal, de akár a hínárba került úszó, egyre jobban belebonyolódott.”

Kosztolányi Dezső: Csáth Géza betegségéről és haláláról Nyugat, 1919. 16-17.sz.

1919-ben morfiumfüggősége már olyan méreteket ölt – felesége feltételezett hűtlensége miatt súlyos téveszmék gyötrik –, hogy a bajai kórház elmebetegosztályán ápolják, az elvonástól rettentő kínokat él át. A kórházból megszökik, hazagyalogol, majd három revolvergolyóval megöli feleségét, s öngyilkosságot kísérel meg. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházba szállítják. Újabb szökése után Kelebiánál a szerb demarkációs vonalnál 1919. szeptember 11-én feltartóztatják. Nem sokkal később nagy adag pantopont fecskendez be magának, és meghal.
Agyvelejét, szívét és máját, kívánsága szerint, öccse a pesti klinikára, első munkahelyére küldi. Emléktábláját később itt, egykori rendelője ablaka alatt avatják fel.

- naplók

 „A mániákussá váló rögzítési kényszernek köszönhetően szinte lépésről-lépésre követhető Csáth pályájának eltorzulása. Mintha valami lidérces lélektani regény alapanyagát olvasnánk, a megörökített események nyomán egyre direktebb módon önmagát analizáló és félreanalizáló élveboncolások dokumentumait.” – írja Szajbély Mihály.

Csáth Géza, alias Brenner József 1897. április 7-én tízévesen kezdte vezetni naplóját. A feljegyzések folyamatosak a gimnáziumi érettségi időszakáig, majd kissé szaggatottabb formában eljut a budapesti orvosi egyetemre való beiratkozásáig, az utolsó bejegyzés 1904. december 20., itt jelzi, hogy szakít a napló-formával, s ezután „életének minden neves mozzanatát nyomtatásra adja”. Ám két év szünet után, 1906 januárjától 1911 novemberéig ismét folyamatosan vezeti naplóját. Ahogy 1912 őszén és telén, majd a háború első évei alatt is. A napló-bejegyzések mellett is születnek feljegyzések, memoárjellegű szövegek (Morfinizmusom története, Nemi életem leírása) is, az utolsó bejegyzés 1919-ből, felesége meggyilkolását követő időszakból való. 



- PIM

CSÁTH - A varázsló halála

Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából

Petőfi Irodalmi Múzeum

2019. április 30. - 2020. május 31.


„Idáig jutnak a hősei, s akkor jön az ő pillanata, árva Csáth ideje. A lélek talán megroggyant megint, mert vihetetlen volt a lázasan dolgozó ember terhe, aki orvos a Moravcsik-klinikán, aki rendszeres tárcanovellista, zenekritikus, jegyzetíró, szinte minden épkézláb hazai lapban ott a neve, természetesen a Nyugatnak is aktív munkatársa. És parancsolni akar a tehetség ennek a léleknek, mint tett korábban, hogy gyerünk cipelni tovább, de a lélek azt mondta, édes gazdám, kifáradtam. Erre ez a kemikálék terén tájékozott orvos azt mondja, most adok neked energiát, és pontosan, merthogy egy állapotát naplójában pontosan detektáló szerzőről van szó, és pontosan 1910. április 10-én, egy gyötrő éjszaka után, hajnali fél hatkor a bőr alá, a tehetség mellé csúszik az első adag morfium. És csúszik ettől fogva majd’ minden nap, aztán minden nap és minden nap többször is. És elindul a küzdelem, hogy az adagokat mértéken tartsa, de mind sikertelenebb ebben a küzdelemben, olvashatjuk ki a Naplóból, nem adja meg magát ez a nagyúr. A vesztés meghozza az önvádat, aztán a dekoncentráltságot, aztán az elidegenedést a világtól és a normalitástól, míg végül a bőr alá eresztett anyag minden egyebet kiirtott abból a bőr alatti lényből, aki valaha Csáth Géza volt.”
(Háy János A varázsló halála és más kiállítások (részlet a kiállítás megnyitójából)

- film

Szász János 1998-ban a Wittman fiúk címmel Csáth Géza az Anyagyilkosság című novellája nyomán rendezett filmje után ismét Csáth-írásokhoz nyúlt: a Brenner József néven megjelentetett Egy elmebeteg nő naplója című, orvosi jellegű írások mellett más, Csáth Géza néven publikált írások is helyet kaptak az Ópium címmel forgatott film forgatókönyvében. Az alkotás a 38. Magyar Filmszemlén négy díjat nyert.

 
Ópium - Egy elmebeteg nő naplója (részlet)
magyar-német-amerikai filmdráma, 108 perc, 2007
rendezte Szász János

- Csáth Géza-díj

A Csáth Géza-díj a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják. A kizárólag adományokból alapított díj mellé egy hasított sertést, illetve névre szóló hentesbárdot kap a díjazott. A díjat 2016-ban Kabai Lóránt költő, szerkesztő, 2017-ben Orcsik Roland költő, szerkesztő és irodalomszervező, 2018-ban Csehy Zoltán költő, műfordító, szerkesztő, 2019-ben Terék Anna költő kapta.


BIBLIOGRÁFIA (válogatás)

Csáth Géza művei  a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Rejtelmek labirintusában: összegyűjtött esszék, tanulmányok, újságcikkek /
/szerk., sajtó alá rend. és az utószót írta Szajbély Mihály/
Budapest: Magvető, cop. 1995.

Az életet nem lehet becsapni: összegyűjtött színpadi művei
/szerk. és sajtó alá rend. Szajbély Mihály/
Budapest, Magvető, cop. 1996.

Fej a pohárban: napló és levelek, 1914-1916
/sajtó alá rend. Dér Zoltán és Szajbély Mihály
Budapest, Magvető Könyvkiadó, cop. 1997.

Egy elmebeteg nő naplója: összegyűjtött elmeorvosi tanulmányok
/szerk. és sajtó alá rend. Szajbély Mihály
Budapest, Magvető Könyvkiadó, cop. 1998.

A muzsika mesekertje: összegyűjtött írások a zenéről
/szerk.és sajtó alá rend. Szajbély Mihály/
Budapest, Magvető, cop. 2000.

Csáth Géza: 1000 x ölel Józsi: családi levelek 1904-1908
/sajtó alá rend. és az utószót írta Beszédes Valéria/
Szabadka : Szabadegyetem, 2007.

Mesék, amelyek rosszul végződnek: összegyűjtött novellák
/szerk. és sajtó alá rend. Szajbély Mihály/
Budapest: Magvető Könyvkiadó,cop. 2008.

"Méla akkord: hínak lábat mosni": naplófeljegyzések, 1897-1904
/sajtó alá rend. Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály/
Budapest, Magvető, PIM, 2013.

Úr volt rajtam a vágy: naplófeljegyzések és visszaemlékezések, 1906-1914 /
/sajtó alá rend. Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály/
Budapest, Magvető, 2016.

Sötét örvénybe süllyedek: naplófeljegyzések és visszaemlékezések, 1914-1919
/sajtó alá rend. Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály/
Budapest, Magvető, 2017.

"Csak nézni kell ezeket a rajzokat...": Csáth Géza földesi naplórajzainak és
rajzfüzetének atlasza / szerk. Ágoston Pribilla Valéria, Hózsa Éva és Nikov K.
Olga
Szabadka, Városi Könyvtár, 2009.

szakirodalom

Csáth Géza-bibliográfia /összeáll. Dér Zoltán /
Újvidék, Forum Könyvkiadó, 1977.

Dér Zoltán: Ikercsillagok /Kosztolányi Dezső és Csáth Géza/
Újvidék : Forum Könyvkiadó, 1980.

Emlékkönyv Csáth Géza születésének századik évfordulójára /szerk. Dér
Zoltán/
Szabadka, Veljko Vlahović Munkásegyetem, 1987

Szajbély Mihály: Csáth Géza
Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1989.

Szajbély Mihály: Csáth Géza élete és munkái
Budapest, Magvető, 2019.

A varázsló halála: in memoriam Csáth Géza /vál., szerk., összeáll.
Szajbély Mihály/
Budapest, Nap, 2004.

Csáth-járó át-járó: Csáth Géza, az irodalmi és pszichológiai diskurzusok
metszéspontja /szerk. Csányi Erzsébet/
Újvidék, Bölcsészettudományi Kar, Vajdasági M. Felsőokt. Koll., 2009.

"Alszik a fény": Kosztolányi Dezső és Csáth Géza művészete / szerk.
Bednanics Gábor. Budapest, FISZ, Ráció, 2010.

irodalmi feldolgozások:

Esterházy Péter: Csáth Géza fantasztikus élete In: Esterházy Péter: A kitömött hattyú
Budapest, Magvető, 1988.

Kelecsényi László: Csáth és a homokember (Egy házasság története)
Noran Libro kiadó, 2009

Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony: lány, regény
Pozsony, Kalligram, 2007.

Tolnai Ottó: árvacsáth
Budapest, Novi Sad, Orpheusz Könyvkiadó Kft., Fórum, 1992.


Tolnai Ottó: árvacsáth

szajbély mihálynak

noha legszívesebben falnak mentem volna különben is
vannak emberek akik tényleg falba verik a fejüket
bambát tettetve hallgattam désiré új tézisét
miszerint egy költőnek sok édességet kell ennie
sok bonbont és rumos bombát
imád mondja az adria túlsózott tintalevese mellett
kis cukrászdákban nagy habostortákban fuldokolni
már nem tetettem a bambát
a fal tényleg véres volt a fejemtől
de désiré közömbösen folytatta
a költő olyan mint a cigány
disznóvágáskor elmegy hazulról
kezében fordított újsággal hideg kocsmákban didereg
mert nem bírja a zsírszagot
de akkor kis lila áriáit végképp félbeszakítottam
mondd désiré ki az a költő
aki megállás nélkül azt sugdossa nekem
aki egész opusát erre a refrénre építi hogy
árvacsáth



2019. szeptember 14., szombat

Elhunyt Konrád György

Életének 87. évében 2019. szeptember 13-án elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus.


"A könyveidben gerillaharcot vív az egyén mindenfajta elszemélytelenítő totalitarizmus ellen. Valami vérmesen és semmiképp sem búskomoran, bár melankolikusan emberi hatja át a könyveidet; vérbő, pikareszk vonás, ami élvezetessé is teszi a harcot. Vidulni most nincs miért sem nálunk, sem nálatok, sem más helyein a világnak, jól jön hát a te katasztrófa-szakértelmed: segítesz, hogy ne hagyjuk magunkat. Ha mégoly keserű is a túlélés „kaján szerencséje”, nem veszi el a barátkozástól, az alkotóerőtől, a vitézkedéstől a kedvet."


 "Álló marhavagonban ültünk 1945 februárjában egy padon. Nem tudtam elszakadni a nyitott ajtótól, amelyen át a havas síkságról bevágott a szél. Haza akartam menni Budapestről, hogy ne legyek vendég, ezért volt ez az egyhetes út vissza, Berettyóújfaluba, ahonnan a szüleinket elvitték, és ahonnan sikerült a deportálás előtti utolsó napon eljönnünk. Ha másnapig késlekedünk, Auschwitzba kerültünk volna. Tizennégy éves nővérem esetleg túléli. Én tizenegy éves voltam, az osztálytársaimat Mengele doktor mind gázkamrába küldte."

Konrád György: Elutazás és hazatérés: önéletrajzi regény. Budapest, Noran, 2001.




 "A huszadik század utolsó évében, egy romos Szent György-hegyi présház tornáclépcsőjéről, verőfényes nyári napon, hegyeken és öblökön át, nézhettem a világ színeváltozását, szürke homályba merülését. Vártam a teljes elsötétülést, volt bennem egy kevés remegés, el tudtam képzelni, hogy ez a nappali sötétség itt marad, de kisvártatva a tó, a szőlőshegyek, a fasorok és a templomtornyok lassú és feltartóztathatatlan tündöklésbe fogtak, és az emberi léptékkel ritka csillagászati mutatvány véget ért."

Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor: önéletrajzi regény. Budapest, Noran, 2003.



Konrád György honlapja

Konrád György  életrajza, digitalizált művei, bibliográfia és szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémián

2019. augusztus 7., szerda

10 éve hunyt el Cseh Tamás

10 éve, 2009. augusztus 7-én hunyt el Cseh Tamás. Ebből az alkalomból Bérczes László interjúkötetét ajánljuk az olvasók figyelmébe. A kötet második kiadása tavaly jelent meg az Európa Kiadó gondozásában.
A könyv húsz beszélgetést tartalmaz, amelyek 2006. augusztus 27. és október 9. között készültek, az utóirat pedig egy évvel később, 2007. június 8-án íródott.
A felütés mellbevágó, a 2006. szeptemberi Bakáts téri koncert után vagyunk, néhány héttel azelőtt rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak Cseh Tamás tüdejében. Az ember ilyen hír hallatán megdermed és zavarban érzi magát, de Bérczes ezt azonnal feloldja és teszi a továbbiakban is, a betegségről végig nyíltan, természetesen beszélnek.
Az olvasó azonban nem hagyományos életút-interjút kap. S nemcsak azért, mert a két szereplőt több évtizedes barátság köti össze, s a közvetlen beszélgetős stílus végig megmarad, hanem azért is, mert Bérczes nem mechanikus kérdezz-felelek ritmust diktál, bár nagyon is tudatosan építkezik; mint egy szeizmográf figyel, érzékel, megjelöli a témát, oda-vissza ugrálnak térben és időben, s ettől aztán lazábbá válik a szerkezet, de nem tördelődik szét. Bérczes minden beszélgetés elején rögzíti az adott pillanatot: az egészségi állapotot, a kezelések hatásait, vagyis a jelent, innen kalandoznak el a múltba, de a jövőről is szó esik a reményteljes gyógyulás fényében.
A könyvnek természetesen van egy kronologikus szálra felfűzhető menete is, melynek kiindulópontja a tordasi gyermekkor. A falusi környezet, a természethez kötődő élmények Cseh Tamás egész életét meghatározták. Majd jöttek a budapesti kamaszévek, az első gitár, amit egy gyufaszállal pengetett, zenélés a gimnáziumi együttesben, ne feledjük, a 60-as években vagyunk!
S aztán a pálya elindulása, az első fellépés a Kex-szel a Citadellán, majd az első lemez, a Levél nővéremnek Másik Jánossal, az első koncert a Huszonötödik Színházban, dalok, lemezek, fellépések, színházak (Katona, Bárka): a sikerek, s mindezzel együtt a törések, a legsúlyosabb, a hét éves szünet Bereményivel.
S aki mai szóhasználattal ikonná válik, azt legendák övezik, ebből is kapunk bőven ízelítőt: hogyan találkozott Bereményi Gézával, a szövegek írójával, hogyan született az első dal, az Ócska cipő, de olvashatunk az Iskola utcai albérletről, ahol Baksa Soós János egy napon ott hagyta a gitárját (disszidálásának jelzése volt ez), a pesti művésztársaságról (Szentjóby, Erdély Miklós, Bódy Gábor) és így tovább.
A hagyományos interjú köteteknek mindig van egy fejezete, amely a művész privát szféráját kutatja, tárja fel, s az olvasó lázasan keres valamiféle emocionális indíttatást az életmű vonatkozásában. Ezekről is szó esik a beszélgetések során: a Budapesthez való kötődés, a kővágóörsi és bakonybéli ház, az indiánosdi, vonzódás a régi tárgyakhoz, s természetesen a család éltető ereje mind fontos szálak Cseh Tamás életében, de valahogy azt érezzük, hogy az életforma és az életpálya nem válik ketté, szerves egészet alkot.
S mindezek után a legfontosabb kérdés megválaszolása még hátravan, mi a titka ezeknek a daloknak, miért válhatott generációk meghatározó alapélményévé.
„…a dalszerzés mindvégig megmaradhatott pusztán a belső alkotói feltételeket szem előtt tartó, ha úgy tetszik, privát ügynek. S épp ez a különleges autonómia tette lehetővé, hogy olyan közösségi élménnyé válhassanak, amely közvetlenül a privát élettapasztalatokban találja meg a kapcsolódási pontjait. A szűkre zárt Kádár-kor (és ami később belőle visszamaradt) a mindennapi reményeket és félelmeket is kompromisszumok tárgyává teszi, és ennek az élethelyzetnek a tragikomikumát a klasszikus dalokban megszólaló figura nem is annyira kimondja, mint inkább megjeleníti, a belülről ismerős tétovaság, önsajnálat vagy éppen önáltatás finom iróniával ellensúlyozott fordulataival idézi meg" - írja Keresztesi József a Revizor online kritikai portálon.


Cseh Tamás-Bereményi Géza: Születtem Magyarországon