"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2017. június 10., szombat

Ünnepi Könyvhét, 2017

2017. június 8. és 12. között zajlanak a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok eseményei. A Könyvhéttel párhuzamosan rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált, ahol nemcsak a 2017-es terméssel, hanem a Libri és az Aegon Irodalmi Díj kapcsán a tavalyi év legsikeresebb íróival is találkozhat a közönség.




A Könyvheti listát lapozgatva most sem hiányzik az évtizedek óta megszokott Körkép és Szép versek. A lírai termésből kiemelkedik a tavaly tárcanovellákkal jelentkezett Kántor Péter Valahol itt című verseskötetével, illetve Szilágyi Ákos Posztpetőfi Sándor-darabjaival, az ún. barguzini versekkel, Bábuk ura címmel. A Tilos az Á kiadó gondozásában megjelent Szívlapát hiánypótló munka, kamaszokkal szeretné megkedveltetni a kortárs magyar verseket: 85 köztünk élő költő 150 versét gyűjtötte egybe a szerkesztő, Péczely Dóra. Arató Lászlónak, a Magyartanárok Egyesülete elnökének régóta szívügye ez, ahogy Kukorelly Endrének is (Kortárs magyar irodalom a közoktatásban fb oldal!).



A nagysikerű Fortepan verseskötet után újra regényt írt Rakovszky Zsuzsa. Célia napjaink Budapestjén játszódik, s a történetet elbeszélő hang egy férfié. Tóth Krisztina az idén rövid prózával jelentkezik. A Párducpompa ötven novellája mindennapjaink történéseinek groteszk visszatükröződése. A költőként és slammerként ismert  Kemény Zsófi Rabok tovább című regényével debütál, a költő Szijj Ferencnek pedig első nagy prózai kötetét vehetjük kézbe, Növényolimpia címmel.  Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye az utóbbi évek legfontosabb prózai munkája volt. A most megjelenő Omerta az ötvenes évek Kolozsvárján játszódik, négy ember: egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi sorsa elevenedik meg a könyvben. 



Kortárs irodalmunk két kiemelkedő szerzője is szerepel a könyvheti termésben. A 2016-os Könyvhét megnyitása a magyar irodalom legmeghatóbb pillanatai közé tartozik: ekkor búcsúzott el az olvasóktól a tavaly elhunyt Esterházy Péter. Születésnapját, április 14-ét a MKKE a magyar próza napjává szeretné nyilvánítani. Az idén bővített kiadásban jelent meg Marianna D. Birnbaum Esterházy-kalauza, a huszonhat éve kiadott beszélgető kötet újabb dokumentumokkal bővült, ahogy Nádas Péter Párhuzamos olvasókönyvének második kiadása is. Az idén a Világló részletek című memoárjával jelentkező szerzővel a Margó fesztiválon személyesen is találkozhatnak az olvasók. S a kortárs irodalom ünnepén ne feledkezzünk meg az idén 200. születésnapját ünneplő Arany Jánosról sem, a bicentenáriumra megjelenő művek közül kiemelkedik Szörényi László Arany János évében című munkája.

S ha körbejártuk a Vörösmarty teret, végignéztük a könyvkínálatot, s netán még kedvenc írónkat is sikerült elcsípni egy dedikálás erejéig, ne feledkezzünk meg a nyári időszak egyik legfontosabb teendőjéről, a környezetünkben élő madarak itatásáról, az alábbi felvétel mutatja, néha még egy virágcserép alátét is megteszi.


 (forrás MME)


2017. május 31., szerda

Karl Ove Knausgard: Halál: Harcom 1.


Karl Ove Knausgard hatkötetes regényfolyamának első kötetét Halál: Harcom 1. címmel 2016 tavaszán vehettük kézbe a Magvető Kiadó gondozásában, Petrikovics Edit fordításában. A 2009 és 2011 között megjelent, 6 kötetből álló, 3500 oldalas mű az 5 milliós lakosú Norvégiában 450.000 példányban kelt el, s eddig 22 nyelvre fordították le.
Knausgard 1968-ban született Norvégiában, jelenleg Svédországban él, a bergeni egyetemen tanult irodalmat és művészettörténetet, tanára volt Jon Fosse, az egyik legjelentősebb kortárs norvég író (Trilógia, Melankólia). A regény címe provokatív, Hitler Mein Kampfjára emlékeztet (norvégul Min Kamp). Míg a norvég kiadás csak a főcímet követte, a köteteket számokkal megjelölve, addig a német vagy az angol fordítások önálló címeket adtak a köteteknek. (Halál, Szerelem, Játék, Élet, Álmok).

A norvég Proustnak is titulált író regényfolyama az ún. autofikció műfajába sorolható, az első kötet középpontjában az író kamaszkora és apjának halála áll. A regény főszereplője Knausgard saját személyes szférájának a történéseit rekonstruálja, (olyannyira, hogy mindenkit a saját nevén szerepeltet, emiatt több magánjogi pert is kilátásba helyeztek ellene), ami spontán erővel hat az olvasóra, a szövegen belül alkalmazott önreflexív narrációval pedig olyan belső dinamikát sikerül teremtenie, hogy a személyes hatáson túl az emberi létezés metafizikai kérdései is megfogalmazódnak. Az olvasó a knausgardi örvénybe kerül, ahonnan nem is akar szabadulni. A regény szerkezetileg két részre osztható (a szerző mind a két esetben a jelen történéseiből indul el): míg az első részben a kamaszkor belső viharait írja le, a másodikban az apa halálát követő takarítási jelenetek hosszú sorának monotonitása a katarzis felszabadító erejével hat, s így válik a naplószerű önvallomás izzó irodalmi szöveggé. 



"Ha van valami, amit megtanultam az életről, az az, hogy el kell viselni, soha meg nem kérdőjelezve, a közben keletkező vágyat pedig az írásban felégetni. Hogy honnan ez az elképzelés, arról sejtelmem sincs, és amikor feketén-fehéren magam előtt látom, szinte perverznek hat: hogy kerülhet a kötelesség a boldogság elé? A boldogság kérdése elcsépelt, a következő kérdés viszont, amely az értelmét firtatja, nem az. Amikor egy gyönyörű képet látok, könnyek szöknek a szemembe, a gyermekeim láttán viszont nem. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretném őket, mert nagyon is, teljes szívemből, egyszerűen annyit tesz, hogy mindaz, amit jelentenek, nem tud kitölteni egy életet. Legalábbis az enyémet nem. Hamarosan negyvenéves leszek, és alig töltöttem be a negyvenet, máris ötven. És ha ötven leszek, akkor már hamarosan hatvan. Utána pedig hetven. Így lesz."
(részlet Karl Ove Knausgard: Halál: Harcom 1. (Budapest, Magvető, 2016.)  című regényéből)



Balajthy Ágnes: Korszerűtlen elmélkedések. In: Műút. 2016058

Sipos Balázs: „A férfiként létezés szégyene” In: Magyar Narancs. 2016/43. 

2017. május 24., szerda

A hónap verse: Háy János: Vihart akar


Vihart akartam,

az égből könnyeket.

Menekülni, vagy

csak látni menekülteket.

Pontosan meghatározni

a helyemet, ott vagyok,

ahol épp vagyok, vagy

ott, ahol lennem kéne,

vagy ott, ahol majd

később leszek, vagy ott sem.

Pontosan meghatározni,

ahol épp a helyem, ahol

épp nem vagyok,

nem voltam vagy

nem leszek.


Háy János: Az öregtó felé. Budapest: Európa, 2017.


Akkor van veszve, ha már nem is fáj. Mészáros Gábor beszélgetése Háy Jánossal a Literán.

2017. május 23., kedd

Han Kang: Növényevő

"Milyen dimenzióba távozhatott a húsától vedlő kígyóként megszabaduló Jonghje lelke? Inhjének eszébe jut a fejen álló testvére képe. Összekeverte volna a kórház betonpadlóját az erdő puha földjével? Jonghje teste erős fatörzzsé változott, kezéből fehér gyökerek nőttek, és a sötét földbe markoltak? Az ég felé nyújtotta lábát, míg karja a föld magjáig hatolt? Háta feszesen egyenes, hogy megtámassza a kétirányú növekedést? Ahogy a nap sugarai fürdetik Jonghje testét, ő sejtjeibe szívja a földben található vizet, hogy az ágyékából virág nőhessen? Vajon akkor ébredt mindez a lelkébe, amikor fejjel lefelé állt, és felkínálta teste minden pórusát?"
(részlet, Han Kang: Növényevő, Budapest: Jelenkor, 2017.)




"De a regény helyszíne a világ bármelyik mostani nagyvárosa lehetne, szereplői esendő viszonyaikkal, kísértéseikkel, szenvedésükkel bárhonnan jöhetnének. Alapproblémája – nőként másmilyennek lenni a többségi világban úgy, hogy ez az eltérés nem sért tabut és egyáltalán nem ütközik a többség morális vagy törvényi normáival, a többség mégis megtorolja a választást – ugyancsak egyetemes és közérthető, mint ahogyan a főhős megőrülésének fokozatai is felfoghatók a világ minden olyan pontján, ahol a Növényevőhöz hasonló könyveket kézbe vesznek."
Csuhai István: Az a kékeslila folt. In: ÉS, 2017. május 19.


A növényevő kieszi magát a társadalombólKönyvesblog. 2017. február 26.

Helyes Katalin: Növényként lélegezniRevizor. 2017. 04.23.


2017. május 16., kedd

Libri irodalmi díj, 2017

Jászberényi Sándor kapta az idei Libri irodalmi díjat 2016-ban megjelent, A lélek legszebb éjszakája című kötetéért. A közönségdíjat az olvasók szavazatai alapján Kepes András esszéregénye, a Világkép érdemelte ki.




Jászberényi Sándor: "Érzéketlen társadalomban élünk" In: HVG, 2017. május 16.



A Közel-Keleten az élet még jelent valamit  In: Könyvesblog, 2017. május 4.




"Kairóban, a lucskos, negyvennyolc fokos nyárban, egy kertvárosban találtam meg először a kurvákat. A kertvárost Ma'adinak hívják. Eredetileg persze nem a kurvákat kerestem, hanem a gödör alját, az erkölcsi nullpontot. A kurvák csak jelölték, hogy megérkeztem  a célterületre. Mire hozzájuk értem, már túl voltam a Halottak városának viadalain, ahol sok pénzt vesztettem, és kiabáltam piszkos fogadókkal, túl a khatlevélen és az ópiumon, túl az alváson, mert száz óra ébrenlét után az embernek már egy kicsit sem hiányzik az alvás, maximum az idegrendszere jelzi, hogy hamarosan meghal. Sok mindenen túlvoltam. Kivéve a házasságomat." (részlet)
Jászberényi Sándor: Dögevő. In: J. S. A lélek legszebb éjszakája. Budapest: Pesti Kalligram, 2016. 




- visszhang

Harasztos Ágnes: Az emberiség legsötétebb éjszakája. In: Jelenkor. 2017. május

"A novelláknak erős sodrásuk van, olvastatják magukat, alig bírja letenni az ember a könyvet. Persze, kényelmetlenül érzi magát közben, hiszen pirinyóra összezsugorodik a saját kis világa, és olyan konfliktusokkal szembesül, melyekre nincs megoldás. Mint ahogyan nincsenek kész válaszok morális kérdésekre sem, valamint Marosh saját, külön bejáratú problémáira sem. Reménytelenül megfejthetetlen, kibogozhatatlan ez a világ, mégis élnek itt emberek, és ez is élet. Ettől támad az emberben valami olyan érzés, ami a katarzishoz hasonlít." (Deczki Sarolta: Történelem testközelből. In: ÉS. 2016. november 25.)

2017. május 10., szerda

Herman Ottó és a madarak


"nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."

A Madarak és fák napja alkalmából Herman Ottóra, a magyar ornitológia atyjára emlékezünk. Termékeny és kalandos életútja Breznóbányáról indult 1835. június 26-án. A felvidéki szász családban született fiú a természet iránti érdeklődését orvos édesapjától örökölte, aki amatőr természetkutató volt. Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott, ám apja korai halála miatt abba kellett hagynia az egyetemet, géplakatosnak állt, s autodidakta módon képezte magát. Ez a szellemi szabadság egész életén át végigkísérte, amikor felajánlották neki a Műegyetem zoológiai tanszékét, a politikai okokon túl a tudományos függetlenségét féltve az ajánlatot elutasította. Pályájának elindulásában a kor két kiemelkedő tudósa segítette: Brassai Sámuel, „az utolsó erdélyi polihisztor” konzervátori állást kínált neki a kolozsvári Erdélyi Múzeumi Egyletnél, feladata a Mezőség állat- és növényvilágának összegyűjtése volt. De politikai és magánéleti csalódásai miatt (Jászai Mari visszautasította házassági ajánlatát) hamar elhagyta a várost, Budapestre ment, ahol Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek.
Lázas kutatómunkába kezdett, majd megjelent első könyve, a Magyarország pókfaunája (1876-1879). Kiemelkedő arachnológiai eredményeit jelzi, hogy 328, közöttük 36 új pókfajt határozott meg. Az 1887-ben kiadott A magyar halászat könyve a halfajok leírásán túl a halászat néprajzi hagyományait is bemutatta. 1888-ban Norvégiában vett részt tanulmányúton, jelentős madártani anyagot gyűjtött, tapasztalatait Az északi madárhegyek tájáról című művében osztotta meg az olvasókkal. Fontosak még néprajzi kutatási, régészeti munkái, s ne feledkezzünk meg politikusi pályafutásáról sem, hosszú ideig országgyűlési képviselőként tevékenykedett.

A zoológiai művek publikálásán túl Herman Ottó tudományszervező tevékenysége is úttörő értékű. Munkásságának kiemelkedő területe az ornitológia volt.

Az első nemzetközi madarászkongresszust Rudolf trónörökös kezdeményezésére Bécsben tartották 1884-ben. A legfőbb cél az volt, hogy a madártannak önálló, tudományos tekintélyt szerezzenek. Herman Ottó 1890 tavaszán madárvonulási megfigyeléseket szervezett. A Fertő - Balaton - Drávafok háromszögben és a Velencei-tónál 16 ornitológus három hónapig reggeltől estig járta a határt, s pontos feljegyzéseket készítettek, melyik madár érkezett haza téli szállásáról. A megfigyelés eredményei Európa-szerte elismerést arattak, s a második madártani kongresszus szervezője nem lehetett más, mint Herman Ottó. Az 1891-ben Budapesten tartott konferencia központi témája a madármegfigyelő hálózat kiépítése volt. Már csak az intézményes keretek hiányoztak, s Herman – „aki tanszék nélkül is iskolát nevelt”, ahogyan Lambrecht Kálmán írja Herman Ottó élete című könyvében –  1893-ban azzal a 16 munkatárssal, (Chernel István, Csörgey Titusz, Schenk Jakab), akikkel a vonuló madarak érkezését rögzítette, megalapította a világon elsőként a Magyar Ornitológiai Központot (ma MME). 


Az önálló telephellyel rendelkező, az amatőrök munkájára építő központ fő feladata egy adatbázis (ma MME Monitoring Központ) kiépítése volt, ide érkeztek be a jelentések a madarak tavaszi érkezéséről, gyűjtötték a begytartalmakat, amelyből eldöntötték, melyik hasznos és melyik káros gazdaságilag, a terepmadarászok meghatározásra ide küldték be a ritkább madarakat. Vönöczky-Schenk Jakab vezetésével elindult a madárgyűrűzés, itt készültek a mesterséges odúk prototípusai, (Csörgey Titusz Útmutató a mesterséges fészekodúk alkalmazásához), s itt szerkesztették a madártani folyóiratot, az Aquilát. Elkészültek a magyar madárvilág első kézikönyvei: Chernel István Magyarország madarai 1898. névjegyzéke, és Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve.

A madarak hasznáról és káráról ( A földmivelő , kertészkedő, halászó és pásztorkodó magyarság használatára) először 1901-ben jelent meg, Herman életében négy kiadást élt meg (1902., 1904., 1908., 1914.), németül (1903), angolul (1909). Népszerűségét mutatja, hogy a Biblia és Petőfi összes költeményei mellett ezt a könyvet olvasták a legtöbben akkoriban. A legutóbbi, 2012-es (Nemzeti Könyvtár 6.) kiadás ugyan üdvözlendő, de nagy formátuma miatt hátizsákba, kabát belső zsebébe nem tehető, erdős-mezős sétáink alkalmával magunkkal nem vihető.
A szöveget Csörgey Titusz rajzai illusztrálják, aki több évtizeden át Ábrahámhegyen élt. A házat később épp Schenk Jakab vette meg!

„Ennek a kis könyvnek legfőbb rendeltetése az, hogy a madarak hasznáról és káráról tiszta képet fessen, mert ezen fordul meg az, hogy a földmívelő, kertészkedő, szóval a gazdálkodó magyarság mindenképpen helyesen bánjék az ég madaraival”– írja Herman a Darányi Ignácz, földművelésügyi miniszter megbízásából, állami megrendelésre készült mű előszavában.
A könyv első részében többféle tudományág, az antropológia, néprajz, nyelvészet, biológia, etológia és az ökológia szemszögéből vizsgálja a madarak életét. Ír az emberekkel való kapcsolatuk alakulásáról, sorra veszi a madárral kapcsolatos szólásokat és közmondásokat, népi elnevezésüket (megtudhatjuk például, hogy a vetési varjú a pápista, a dolmányos pedig a kálomista), összegyűjti a madárdalokat kifejező hangutánzó szavainkat, tárgyalja testfelépítésüket, életmódjukat, kiemeli védelmük fontosságát, különös tekintettel a téli etetésre.
A könyv címében megfogalmazódott dilemmára is megadja a választ: „a kérdés eldönthetetlen, több hasznot vagy több kárt okoz-e akár a dolmányos, akár a vetési varjú, a csóka, szarka, vagy az erdő, mező, a kert, és a levegőég, a vizek, a puszták, a szikek, rétségek és kaszálók bármely madara? (…) nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."
2015-ben csak megerősíteni tudjuk Herman Ottó szavait, védelemre szorul az egész populáció, hisz az utóbbi 30 év alatt 421 millióval csökkent Európában a vadmadarak száma, s az egyik legnagyobb vesztes, a veréb. S mindig örülünk a madarak védelmét szolgáló hírnek: New York állam azzal segíti a költöző madarak tájékozódását a vándorlási időszakban, hogy lekapcsolja az állami épületek megvilágítását. (Azt gondoljuk, hogy ennek az intézkedésnek a meghozatalában a Budapesti Könyvfesztiválon itt járt, New York-ban élő, köztudottan nagy madárbarát Jonathan Franzen keze is benne lehet.)  
A könyv második felében a Magyarországon akkor ismert 375 madárfajból 108 leírását adja, s a Chernel-féle határozóra épít. Vizsgálódásainak kiindulási alapja a megfigyelés és a személyes élmény. S nemcsak arról ír, hogy a gazdának mindennapi tevékenységében milyen szerepe van a madaraknak (a haszon és a kár), de arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyönyörködésen túl, mit tanulhatunk mi, emberek tőlük.


A kék cinege, aki velünk együtt gyakorló városlakóvá vált, „fejebúbja eleven kék, homloka, pofája fehér; szemén át a tarkófelé húzódva sötétes vonás; a fehér pofa hátúl és alúl feketésen szegélyezve; hasa és farcsíkja kénsárga, inkább czitromos; farka és szárnya, mint a szilva hamva kék; a szárnyon egy rovott, fehéres pásztácska. Csőre olyan, mint egy szorult búzaszem, lába kékes. Fészke szűk nyílású faodvakba van rakva, finom anyagból és nagypuhán. Fészekalja pedig héttől-tizig váltakozik. Tojása a szénczinegééhez hasonlít, de sokkal kisebb.
Legékesebb és leghasznosabb madaraink közül való, mely, mint czinegetársai is, fáradhatatlan munkása az erdőnek, a kertnek, gyümölcsösnek s a rovarok pusztításával kiszámíthatatlan hasznot okoz. Milliókra rúg az egy-két czinegecsalád által elpusztított káros bogárság száma és meg van számlálva, hogy egy párocska 17 óra alatt négyszázhetvenötször tért vissza fiaihoz eledellel.
Igazi kincs, melyet meg kell becsülni. Nem ritka.”

A madarak hasznáról és káráról megjelenése óta eltelt száz év alatt a technika szédületes fejlődése az ornitológia tudományát is átírta. Madárgyűrűzésről már Herman is beszámol, (fióka korában alumíniumgyűrűt teszünk a lábára), ma jeladó berendezésekkel tudjuk követni a madarak útját, hogy csak egy példát említsünk. Ha korszerűbb és bővebb ismeretekre vágyunk, akkor ,mondjuk, a Collins-féle határozót visszük magunkkal madarászásaink során. Lélegzetelállító felvételeket láthatunk, ha megnézzük David Attenborough A madarak élete című sorozatát vagy a Vándormadarak című filmet.

Akkor miért Herman Ottó? Azért, mert ötvözi a tudományos stílust a közvetlenséggel, s az élményszerűség irodalmi szöveget és nyelvezetet teremt. Mi meg csak arra biztatjuk az olvasót, hogy fogjon egy kötetet, és üljön le egy padra vagy heveredjen el a fűben: kedély és derű s a madarak iránti el nem múló szeretet árad a könyvből.


Nagyvárosi madarak
dokumentumfilm (2011.)
(írta és rendezte: Berta Enikő)


2017. április 21., péntek

Orhan Pamuk, a 24. Budapesti Könyvfesztivál díszvendége

"-Boo-zaa - kiáltotta, és tudta, hogy igaz is, meg édes ábránd is, hogy az érzései eljutnak az otthonaikban ülőkhöz. Igaz lehetett az is, hogy ebben a világban el van rejtve egy másik világ, és ha ki tudná engedni az önmagában rejtőző másik személyt, akkor töprengve, mendegélve eljuthatna ebbe a képzeletében lévő világba. Nem akart választani a két világ között. A hivatalos vélemény is helyes, és a személyes is, a szív szándéka is jogos, és a nyelv szándéka is..."
Orhan PamukFurcsaság a fejemben (részlet) 




2006 irodalmi Nobel-díjasa, a török Orhan Pamuk a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A 2017. április 20-23. között megrendezett fesztiválra jelenik meg magyarul első regénye, a Cevdet Bej és fiai. A díszvendéget Péterfy Gergely író laudálja.


Orhan Pamuk honlapja

"Nem akarok az áldozat szerepében tetszelegni". Interjú Orhan Pamukkal. In: Magyar Narancs. 2015. 07. 30.

A törökség megsértésével vádolták, pedig szerelmes Isztambulba. A Könyvesblog összeállítása



Pamuk-regények /a címek linkek, melyek egy-egy regényrészletre, kritikára vagy recenzióra utalnak/


Isztambul
Az Ártatlanság Múzeuma

Furcsaság a fejemben
Cevdet Bey és fiai
A piros hajú nő
                       

„A regény olyan, mint egy második élet. Mint az álmok, melyekről a francia költő, Gérard de Nerval beszél; a regény napvilágra hozza életünk színeit és összetettségét, telis-tele van emberekkel, arcokkal és tárgyakkal, melyek ismerősnek tűnnek. A regény olvasásakor – éppúgy, mint az álmokban – néha oly nagy erővel sújt le ránk a szembejövő tárgyak rendkívülisége, hogy egy pillanatra elfelejtjük, hol is vagyunk, és a megtapasztalt képzeletbeli események és emberek körében képzeljük el magunkat. Az ilyen pillanatokban úgy érezzük, hogy az általunk megtapasztalt és megkedvelt fiktív világ valódibb, mint maga a valóság. Az, hogy egy ilyen második élet olykor valóságosabbnak tűnik a számunkra, mint a valóság, egyben azt is jelenti, hogy a regényt a valóság pótlékaként fogjuk fel, de legalábbis összekeverjük a valódi élettel. Persze sohasem kifogásoljuk ezt az illúziót, ezt a naivitást. Ellenkezőleg: mint az álmokban, azt szeretnénk, hogy az olvasott regény folytatódjon, és azt reméljük, hogy a regény, mint második élet, képes lesz fenntartani, és újra és újra felkelteni bennünk a valóság és a valódiság érzését. Mindannak ellenére, amit a fikcióról tudunk, bosszankodunk és zavar lesz úrrá rajtunk, ha a regény képtelen fenntartani a ténylegesen valószerű élet illúzióját.” 
Orhan Pamuk: Mit csinál az elménk, amikor regényeket olvasunk? In: Jelenkor. 2014. 2. szám